Megegyezett a kormány az orvosokkal

Pozsony |

<p>Megegyezett a kormány az orvosszakszervezettel (LOZ) a tiltakozó orvosokkal, tehát valószínű, hogy a kórházakban nem lesz szükség a vészhelyzet fenntartására. "Nagyon nehéz és hosszadalmas tárgyalásokat követően megállapodásra jutottunk" - jelentette ki a szombaton hajnali három óra után tartott sajtótájékoztatóján Iveta Radičová miniszterelnök.</p>

Radičová megjegyezte, a megállapodás nem fakasztja mosolyra, mert más orvosok óriási bevetése árán sikerült eljutni erre a pontra, és hatalmas feszültség keletkezett a társadalomban is. Méghozzá olyan időszakban zajlott a tiltakozás, amikor az ország egyébként is súlyos válságban van.

A miniszterelnök reméli, hogy az orvosok visszatérnek pácienseikhez. A kórházak működősét ugyanis nemcsak az bénította, hogy 1200 orvos távozott, hanem az is, hogy sokan a meghirdetett vészhelyzet ellenére sem léptek munkába - beteget jelentettek. Nekik a kormányfő gyógyulást kívánt.

Marián Kollár, a LOZ elnöke szavatolja, hogy az új munkszerződések megkötése után az orvosok visszatérnek a kórházakba. Azt azonban, hogy ez mikor esedékes, nem pontosította. Radičová ugyanakkor hozzátette: a szerződéseket azonnal eljuttatják az orvosokhoz, hogy azonnal munkába állhassanak.

A LOZ mind a négy fő követelése teljesül. Szigorúbban betartatják majd a munkatörvénykönyvet, reálisabbá válnak a kifizetések az egészségbiztosítók részéről. Nem alakulnak részvénytársaságokká az állam által fenntartott kórházak, továbbá emelkedik az orvosok bére.

Kollár szerint a LOZ a fizetésemelés ügyében volt a legkevésbé sikeres. Az orvosok eredetileg azt követelték, hogy fizetésük 2013-ra az átlagbér 1,5-3 százaléka legyen. A kormány fokozatosan engedett kezdeti elutasító álláspontjából, és végül az 1,25-2,3 szorzóban állapodtak meg. A szakszervezeti elnök szerint ez a bérnövekmény nem vet véget annak a folyamatnak, hogy a szlovákiai orvosok közül számosan külföldre mennek dolgozni. Ugyanakkor a megegyezés is jelzi, az orvosoknak nem a pénz volt a legfőbb követelésük.

Amint megszületik a törvényi garancia, és mindkét fél aláírja a memorandumot, az orvosok munkába lépnek, biztosított Kollár.

Az orvosok bére több szakaszban emelkedik, először januártól: 810-1230 euró között keresnek majd. Júliustól, majd 2013 januárjától újabb emelésre számíthatnak. 2013-tól a kezdő orvos bére nem lehet alacsonyabb 900 eurónál, a szakorvos minimum 1768 eurót keres majd. A kormány arról is biztosította az orvosokat, hogy az igazgatók nem nyúlnak a mozgóbérekhez, sokan ugyanis attól féltek, hogy bár az alapbérük emelkedik, de ezzel párhuzamosan elvennék a mozgó bérüket.

Néhány napba beletelik, amíg normalizálódík a helyzet. Kollár ugyanis leszögezte: csak a törvény elfogadása után lehet szó arról, hogy az orvosok visszatérjenek a betegeikhez. (SITA, sán)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?