Még nem tudni, lesz-e új MKP-jelölt

Pozsony. Március 14. helyett március 19-én lesz az ombudsmanválasztás újabb fordulója, és a jelöléseket is március 4. helyett elég 8-án 16.00 óráig benyújtani a parlamentbe. Jozef Migaš házelnök tegnap döntött így. Ján Rusnák, az SDK frakcióvezetője már kedden felvetette a határidő kitolását.

Pozsony. Március 14. helyett március 19-én lesz az ombudsmanválasztás újabb fordulója, és a jelöléseket is március 4. helyett elég 8-án 16.00 óráig benyújtani a parlamentbe. Jozef Migaš házelnök tegnap döntött így. Ján Rusnák, az SDK frakcióvezetője már kedden felvetette a határidő kitolását. Bárdos Gyula, a Magyar Koalíció Pártja frakcióvezetője szerint az MKP-nak nem okoz gondot a módosítás, súlyosabb problémának tartaná, ha a kormánykoalíció most sem tudna megegyezni egy közös jelöltben. „Ez esetben valószínűleg ebben a választási időszakban már nem választanánk meg az emberjogi biztost, vagy ha igen, akkor a voksolás teljesen az ellenzék kénye-kedve szerint fog lezajlani. Hajlandók vagyunk tárgyalni a kérdésről, és az MKP elnöksége is foglalkozik vele következő ülésén“ - nyilatkozta lapunknak Bárdos, de annyit sem árult el, hogy az MKP állít-e újból jelöltet, illetve hogy van-e már jelöltje, csak egyelőre – akárcsak korábban – nem akarja nyilvánosságra hozni nevét. A magyar politikus szerint amíg az elnökség nem foglal egyértelműen állást ez ügyben, amíg nem elemzi a február 19-i ombdusmanválasztást, és a parlamenti eseményekből nem von le megfelelő konzekvenciákat, korai új MKP-jelöltről találgatni. „A Koalíciós Tanács legközelebbi ülésén is közöljük majd a partnerekkel ezzel kapcsolatos kemény véleményünket, mert csak akkor van esélye bármilyen jelöltnek, ha azt a koalíció nemcsak virtuálisan, hanem reálisan is egyhangúlag támogatja“ – tette hozzá a honatya. (sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?