Pozsony/Prága. A jelenleg már a cseh fővárosban élő Fedor Gál sem érzelmileg, sem észérvek alapján a mai napig nem tudta feldolgozni Csehszlovákia szétválását.
Még két-három évtized
Pozsony/Prága. A jelenleg már a cseh fővárosban élő Fedor Gál sem érzelmileg, sem észérvek alapján a mai napig nem tudta feldolgozni Csehszlovákia szétválását. „Ha két egymáshoz ennyire közel álló nemzet képtelen volt megtartani közös államát, hogyan fogja tudni a színes Európa egyben tartani az uniót?” – kérdezi a VPN (Nyilvánosság az Erőszak Ellen) alapítója. A jelenlegi Szlovákiát olyan országnak tartja, amely identitását keresi. „Két-három évtized múlva lesz Szlovákia standard európai ország” – véli Gál, aki a 2002-es választások előtt vette fel ismét a szlovák állampolgárságot, hogy voksolhasson. Úgy gondolja, az országnak saját magának kell kiegyeznie jelentéktelenségével, azzal, hogy a periférián mozog. Noha szerinte ez nem biztos, hogy hátrány. „Az élet a periférián érdekesebb és színvonalasabb is lehet, mint a centrumban” – mondja, bár szerinte ezért az országnak fizetnie kell. Az ország jövőjét nem látja pontosan. „Szlovákia 2020-ig szóló vízióján két éven keresztül dolgoztunk az IVO társadalomkutató intézetben, mert folyamatosan át kellett alakítani. Olyan drámaian változott az ország képe. A megjelenés óta eltelt újabb két esztendő, és új víziót kellene szerkeszteni, de attól félek, nem lenne, aki ezt megcsinálja. Ez is Szlovákia, ahol két kezemen öszsze tudnám számolni a csúcsszakembereket, de ha két évig együtt dolgoznak, halálosan összevesznek” – mondja Fedor Gál. (-rn-)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 03.20.
Mi az elnökválasztás tétje?
2021. 12.05.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.