Mede Vencel feljelenti Csáky Pált

Pozsony |

<p>Mede Vencel (MKP) nem elégszik meg azzal, hogy Csáky Pál egyes lépései miatt panaszt tett a párt járási etikai bizottságánál, a legutóbbi kijelentéseiért rágalmazás miatt is pert indít az MKP elnöke ellen. Csáky ugyanis a sajtóban azt állította, hogy Mede vállalkozóként kétes ügyekkel foglalkozik, és csak azért fordult az etikai bizottsághoz, mert a párt nem az ő környezetéből származó embert javasolt a Szlovák Földalap felügyelőtanácsába.</p>


Mede szerint Csáky hazudik. „Azt állította, hogy a felügyelőtanácsba a környezetemből származó jelöltet szerettünk volna bejuttatni, ami nem igaz - mondta lapunknak Mede. -Azt is állította, hogy nekem személyesen is elmondta: a környezetemből senki sem fogadható el erre a posztra. Ez is hazugság, utoljára 2-3 hónapja beszéltem Csáky Pállal.“

A párt pozsonyi megyei elnöke szerint Csáky alattomos módon, az ő személye befeketítésével akarja megkérdőjelezni az etikai bizottsághoz eljuttatott beadványát. Ebben Mede azt állítja, hogy Csáky a párt alapszabályával és kongresszusi határozatával ellentétesen - a járási struktúrák beleegyezése nélkül - jelölte Hamerlik Richárdot a Szlovák Földalap felügyelőtanácsába.

Az ügyről szerettük volna megtudni Csáky Pál véleményét is, de ő többszöri telefonhívásunkra sem reagált. Az egyik szlovák hírtelevíziónak csak annyit mondott, hogy butaságokra nem fog reagálni. Azt sem mondta el, hogy milyen „kétes ügyekkel“ vádolja Mede Vencelt.

A teljes cikk pénteki nyomtatott kiadásunkban olvasható.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?