Matovičnak eszében sincs visszaadni a mandátumát

Pozsony |

<p>Igor Matovič szerint a mandátuma visszaadásáról aláírt egyezség csak egy darab papír. A Szabadság és Szolidaritás frakciójában kegyvesztetté vált politikus erről a Markíza Televízióban beszélt.</p>

“Véleményem szerint ez egy egyezség, melyben két ígéret van. Az egyik Richard Sulíké, melyben megígéri, hogy biztosítják megoldásaink bekerülését a kormányprogramba. Ez nem történt meg. Másnap ezt megtagadták. Richard Sulík is, a miniszterelnök asszon is. Elvetették a kormányprogram további módostásának lehetőségét” - mondta Matovič.

Azt, hogy az Egyszerű Emberek csoport további három tagja elhagyja-e az SaS frakcióját, nem kívánta elárulni. “Ismerem a döntést, de majd ők nyilvánosságra hozzák. Én semmi esetre sem szeretném előzetesen medializálni. Nem vagyok Richard Sulík, hogy bárkit is a sarokba szorítsak” - mondta.

Azonban függetlenül attól, hogy a frakción belül maradnak-e a vagy sem, a kormánykoalíciót fogják támogatni. “Ez azt jelenti, hogy ha el is mennének a frakcióból, nem lépne fel kormányválság. Én is a koalíció képviselőjének érzem magam, annak ellenére, hogy kidobtak a fedélzetről, mint egy koszos kutyát” - mondta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?