Matovič szerint kétezer orvosra lesz szükség az országos teszteléshez

Igor Matovič
Pozsony |

Kétezer orvosra lesz szükség az országos teszteléshez. Ez hétszer kevesebb, mint ahány orvosra a novemberi teszteléskor szükség volt – nyilatkozta Igor Matovič (OĽaNO) miniszterelnök a szerdai kormányülés után. Hozzátette: a teszteléshez összesen mintegy négyezer egészségügyi szakember kell, köztük kétezer orvostanhallgató. 

Ami az egészségügyi dolgozók tesztelés miatti kimerültségét illeti, Matovič az erről szóló híreket felszínes manipulációnak nevezte. A jövő hétvégi általános teszteléshez a miniszterelnök becslései szerint a jelenlegi mobil tesztelőpontok mellett 4000 további tesztelőpont épül.

Úgy kell megszervezni a szűrést, hogy az embereknek ne kelljen sokáig kint a hidegben sorakozniuk - magyarázta Matovič. Munkába menni csak negatív teszttel lehet majd, és a kormányfő megjegyezte, az emberek ne álmodjanak arról, hogy a tesztelés első fordulója után kinyitnak a boltok.

A miniszterelnök a hétfői (január 11.) kormányülés után jelentette be az újabb országos tesztelést, amit szerinte addig kell ismételni, amíg az új esetek gyakoriságának mérőszáma 0,5 százalék alá nem csökken.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?