Augusztusban nőtt a Covid-19-fertőzöttek száma

koronavírus nyaralás

A Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) adatai szerint augusztusban emelkedett a Covid-19-fertőzöttek száma. A 32. naptári héten 76 esetet regisztráltak, a következő héten pedig már 135-öt. A legtöbb fertőzöttet a 65 évnél idősebbek körében regisztrálták – tájékoztatott a hivatal kommunikációs osztálya.

„A Covid-19 akut légúti megbetegedés. A beoltott, és a betegségen átesett személyek száma magas, ennek köszönhetően a betegség lefolyása a legtöbb páciensnél nem súlyos. Emiatt az elvégzett Covid-tesztek száma is csökkent” – tájékoztatott a hivatal.

Az elkövetkező időszakban a légúti megbetegedések, köztük a Covid-19 terjedésére és a kórházi ápolásra szoruló betegek számának növekedésére számít a Közegészségügyi Hivatal, főleg az influenzaszezonban, azaz októbertől áprilisig. Országos szintű intézkedések bevezetését egyelőre nem tervezik.

A hivatal hozzátette, Európában jelenleg a BA.2.86 vírus, ezen belül annak KP.3-as variánsa dominál: „A BA.2.86-os alvariánst a SARS-CoV-2 vírus omikron változatához sorolják. Ez kevésbé fertőző, de súlyosabb megbetegedést okozhat, mivel könnyebben behatol a tüdő alsó részébe. A KP.3 a FLiRT nevű variánshoz, az omikron változat csoportjába tartozik. Egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy a KP.3 súlyosabb betegséget okozna, mint más vírustörzsek” – közölte az ÚVZ.

A Közegészségügyi Hivatal azt tanácsolja, ha valaki megbetegszik, ne menjen munkába, iskolába, közösségbe, illetve nyilvános helyekre. „Akinek ki kell mozdulnia otthonról, például el kell mennie gyógyszerért, viseljen reszpirátort” - tette hozzá a hivatal, és hangsúlyozta, be kell tartani az orvos utasításait. Aki beteg, lehetőleg ne érintkezzen senkivel a családtagjain kívül. „Ha lehetséges, a vele egy háztartásban élőkkel is a lehető legkevesebbszer” – hívta fel a figyelmet az ÚVZ. Fontos a rendszeres és alapos szellőztetés, a felületek fertőtlenítése, valamint az alapos kézmosás – emlékeztetett a Közegészségügyi Hivatal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?