Matovič szerint a koalíció megegyezhetne bizonyos szabályokban a választásig

Igor Matovič

Az OĽaNO, a Sme rodina és a Za ľudí megegyezhetne bizonyos szabályokban az előre hozott választásig – jelentette ki Igor Matovič, az OĽaNO elnöke. Azt is hozzátette, el kellene kerülni a „populista vérengzést”.

Az OĽaNO elnöke emlékeztetett Boris Kollár (Sme rodina) szavaira, hogy a koalíciós szerződés fél évvel a választás előtt érvényét veszíti. „Még van két hónapunk, addig formálisan érvényes a szerződés” – mondta, hozzátéve, reméli, hogy utána is érvényes lesz valamiféle megállapodás és méltó módon fog működni a parlament. Leszögezte, hogy az OĽaNO olyan javaslatokat fog előterjeszteni, amelyekre van költségvetési fedezet.

Matovič arra is reagált, hogy információk szerint a KDH ajánlatot tett Eduard Heger (OĽaNO) megbízott kormányfőnek. „Eléggé méltatlannak tartom, hogy egy parlamenten kívüli párt, amely már kétszer is kimaradt a törvényhozásból, azért veri a mellét, hogy az aktuális kormányfőnek felajánlotta a második helyet a listáján” – reagált Matovič. Elmondta, hogy barátilag beszélgetnek Hegerrel annak további politikai jövőjéről, és teszik ezt azért, hogy a „maffiát ne engedjék vissza a hatalomba”.

Az OĽaNO kongresszusával kapcsolatban azt mondta, akkor kerül rá sor, ha megegyeznek a részletekről, mert például ha Heger és vele együtt még néhányan távoznak, akkor később újabb közgyűlést kellene összehívni, hogy betöltsék a megüresedett helyeket az egyes pártszervekben. Arról nem nyilatkozott, hogy Heger mikor hozza meg a döntését.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?