Matovič sajnálná, ha Gröhling nem lenne többé a kormánya tagja

Branislav Gröhling
Pozsony |

Igor Matovič (OĽaNO) kormányfő sajnálná, ha Branislav Gröhling (SaS) oktatási miniszter nem lenne többé a kormánya tagja. Hangsúlyozta: ezt általánosságban mondja, a tárcavezető diplomamunkájával kapcsolatban felmerült kétségekre nem akar reagálni. Nem válaszolt arra a kérdésre sem, hogy szerinte távoznia kellene-e Gröhlingnek. „Tanulva Boris Kollár ügyéből inkább csendben maradok” – tette hozzá.

A kormányfő megjegyezte: hagyni kell dolgozni az újságírókat. Az ügyre szerinte a koalíciós SaS pártnak és magának Gröhlingnek kell reagálnia. Állásfoglalásra szólította fel a Za ľudí koalíciós pártot is, amely Matovič szerint nagyon hevesen nyilatkozott Boris Kollár (Sme rodina) házelnök diplomamunkája ügyében.

A kormányfő állítása szerint egyelőre csak az oktatási miniszter diplomamunkájáról szóló cikk címét és bevezetőjét olvasta el.

„Amikor elolvastam, először elmosolyodtam, aztán elszomorodtam. Aztán eszembe jutott valami a karmáról, végül pedig inkább lezártam magamban a témát”

– fogalmazott a miniszterelnök, hozzátéve: úgy lesz fair, ha végigolvassa a cikket.

Emlékeztetett, hogy az oktatási és az igazságügyi miniszter házi feladatul kapták, hogy dolgozzanak ki egy törvényt az esetleges plágiumok leleplezésére. Matovič szerint Gröhlingtől is függ, hogy a törvény csak a jövőre lesz kihatással, vagy a múltra is. „Előfordulhat, hogy a miniszter ír egy törvényt, amelynek alapján elveszíti a saját titulusát” – jegyezte meg.

A Denník N hétfőn arról tájékoztatott, hogy Gröhling egy olyan diplomamunkáért kapta meg a mesteri fokozatot, amely részben kompilátum, részben plágium, és csaknem az egész Bc-munkáját átemelte a szakdolgozatba. „Boris Kollár botránya után felkérte a Páneurópai Főiskolát, hogy a munkáját távolítsa el a könyvtár weblapjáról” – közölte a napilap.

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?