Matovič megúszta a leváltást, de a koalíció nem lélegezhet fel

sulikfejetfogja
Pozsony |

Igor Matovič (OĽaNO) marad a pénzügyminiszter – a bizalmatlansági indítvány sikeréhez 3 szavazat hiányzott, Taraba és társai nem támogatták a kormánytag leváltását. A Za ľudí és az OĽaNO demokratikus frakciója nem támogatták az ellenzéki kezdeményezést, de üzentek Matovičnak.

Nem történt meglepetés, Matovičnak sikerült megőriznie a pozícióját a pénzügyi tárca élén. A szavazás szoros eredménnyel zárult ugyan – a 124 jelen lévő képviselőből 73-an a politikus menesztésére voksoltak – de ez sem volt elég a kezdeményezés sikeréhez. A kormánytag leváltásához minősített többségre van szükség, ami azt jelenti, a 150 képviselő több mint felének (76) kell rábólintania a javaslatra. Ebben az esetben 3 szavazat hiányzott. Jelzésértékű, hogy az indítványt mindössze 45-en utasították el, ami azt jelenti, ennyien álltak ki a legnagyobb kormánypárt főnöke mellett. Tomáš Taraba, Filip Kuffa és Štefan Kuffa már a vita során kijelentették, nem működnek közre az SaS-szel és a többi ellenzéki párttal. Az ĽSNS listáján mandátumot szerző trió ezt azzal indokolta, hogy Matovič leváltása esetén a liberálisok visszaülnek a kormányba, a probléma fő forrásának ugyanis a pénzügyminisztert tartják, s távozása esetén ismét megalakulhat a négyes koalíció. Tarabáék állítják, minél korábban előrehozott választást szeretnének, a koalíció reinkarnációja azonban csak meghosszabbítja a jelenlegi gárda hatalmon maradásának idejét. A Sme rodina kételkedő politikusai végül nem mentek szembe a frakció akaratával – Martin Borguľa a javaslat ellen szavazott, többen, köztük Peter Pčolinský, Ján Krošlák és Romana Tabák is tartózkodtak, nyolcan pedig nem szavaztak. A frakció nagyjából egyharmada gondolta csak úgy, Matovičnak kellene maradnia a tárca élén.

Az SaS, a Smer, a Hlas és a Republika képviselői, valamint a koalícióból korábban távozó Tomáš Valášek és Miroslav Kollár szintén támogatták az indítványt. A liberálisok közül hiányzott Martin Klus korábbi külügyi államtitkár.

Se vele, se nélküle

A leváltási kísérletet heves vita övezte – épp Matovič borzolta a kedélyeket, aki felszólalásai során a köztársasági elnököt és újságírókat egyaránt kritizálta, utóbbiakat Hitler újságíróihoz hasonlította. A támadások sora már néhány koalíciós politikusnál is kiverte a biztosítékot, így veszélybe került az egyébként is törékeny támogatottság. Juraj Šeliga (Za ľudí) parlamenti képviselő múlt héten az ülésteremben került szóváltásba a miniszterrel, aki Zuzana Čaputová államfőt bírálta. Matovič a pulpituson állva szólította fel fiatal kollégáját: „szavazz a leváltásomra”. A hétvégén azonban némileg csillapodtak a kedélyek, s bár Šeliga leszögezte, ha Matovič így folytatja, ellehetetleníti a közös kormányzást, végül mégis a koalíciós partner megtartása mellett döntött. A szavazást megelőzően bejelentette: nem vesznek részt a voksoláson. „Nem állhatok egy sorba Robert Ficóval, Mazurekkel és társaival, illetve nem járulhatok hozzá a kormány bukásához. Ez a kormány számomra többet ér, mint a pénzügyminiszter személye” – tájékoztatott a közösségi hálón, majd azzal folytatta, nem tesznek úgy, mintha minden rendben lenne, ezért a koalíciós partnerükhöz intézett felhívásként nem vesznek részt a szavazáson. „Ismétlem, az orosz agresszióval szemben fellépő, egyértelműen nyugatbarát politikai irányultságú, demokráciapárti kormány fennmaradása fontosabb számomra, mint az OĽaNO elnökének elmozdítása” – tette hozzá. A Za ľudí párt további két képviselője sem szavazott.

Matovič beszéde ellen a hazai újságíró-közösség is fellépett, a miniszter azonban újabb bejegyzéssel vágott vissza, s azzal vádolta a sajtó képviselőit, hogy a leváltása előtt támadják. Ezt azonban a saját pártja sem tűrte tétlenül, és a bizalmi szavazás előtt felhívást intéztek a vezetőjükhöz. „Felszólítjuk, hogy vegye tudomásul a Szlovákiát fenyegető veszély súlyosságát, és a 2020-as választás győzteseként tegyen javaslatot a demokratikus erők új megállapodására, amely helyreállítja a demokratikus képviselők stabil többségét a parlamentben” – olvasható a lapunkhoz eljuttatott közleményben. „Nem értünk egyet az agresszió fokozásával a demokraták körében – az OĽaNO párt részéről sem –, ezért nem veszünk részt az SaS párt Igor Matovič visszahívására irányuló indítványról szóló szavazáson” – szögezik le az OĽaNO-frakció Polgári és Demokratikus Platformjának álláspontjában, amelyet 9 parlamenti képviselő írt alá.

Matovič ismét megszólalt a közösségi oldalon, a bejegyzés viszont őszinte bocsánatkérésnek nem mondható. „Ezúton szeretnék nyilvánosan bocsánatot kérni minden becsületes újságírótól azokért a szavakért, amelyeket soha nem mondtam ki, de amelyeket különböző hatalmasságok olyan sokszor mondtak rólam, hogy a hazugságból igazság lett” – írta, majd hozzátette: „Azoktól azonban nem fogok bocsánatot kérni, akiknél a fején találtam a szöget”. Az OĽaNO „demokratái” nem vettek részt a szavazáson, ez azonban csak egy gesztussal ér fel, a szavazás végeredményét ugyanis csak az befolyásolta volna, ha a bizalmatlansági indítványra voksolnak.

Változó erőviszonyok

„Korábbi koalíciós partnereink és néhány fasiszta úgy döntöttek, hogy Igor Matovičot a hivatalában tartják” – jelentette ki Richard Sulík (SaS) parlamenti képviselő a sajtótájékoztatón, ahol közölte, a párt lezártnak tekinti a kormányba való visszatérés kérdését. „Ez volt az utolsó próbálkozásunk” – mondta Matovič menesztésére utalva. Hangsúlyozta, az SaS ezentúl csak azokat a javaslatokat támogatja, amelyek össz- hangban vannak a párt programjával. „Az SaS igazi, kemény ellenzéki párttá válik” – mondta. Rámutatott, Matovič nem maradt volna miniszter Tomáš Taraba körüli független képviselők támogatása nélkül, akiknek kedden több törvényjavaslatot is sikerült a második olvasatba utalniuk.  

Az OĽaNO vezetője személyesen nem vett részt a rendkívüli ülésen, a közösségi hálón reagált a bizalmi szavazás eredményére. Bejegyzésében a liberálisok összeesküvéséről írt a Smer és a Hlas „maffiájával”, valamint Mazurekkel. Ezt bizonyítéknak tekinti arra, hogy Sulík képes „a választás után az ördöggel szövetkezni, vagy megbuktatni a negyedik korrupcióellenes kormányt, ha – ne adj' Isten – ő is benne lesz”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?