Matovič marad a pénzügyminiszter

Igor Matovič Peter Pellegrini
Pozsony |

Igor Matovič (OĽaNO) marad a pénzügyminiszter, sikertelen lett a Hlas bizalmatlansági indítványa.

A parlament késő estébe nyúló ülésén a jelenlévő 135 képviselőből 51-en szavaztak Matovič visszahívására. 67 képviselő ellenezte a javaslatot, tizenheten tartózkodtak.

A szavazáson az SaS képviselői tartózkodtak, hasonlóképp a Za ľudí párt képviselőinek egy része. Az OĽaNO-ból Matovič egyik legnagyobb kritikusa, Ján Krošlák is tartózkodott. 

Az, hogy az SaS együtt szavaz-e az ellenzékiekkel, a legutolsó pillanatig nyitott kérdés volt. Mint mondták, „erős fenntartásaik” vannak a pénzügyminiszterrel szemben, a koalíciós szerződést azonban nem szeretnék felrúgni.

„Erős fenntartásaink vannak, úgy véljük, Igor Matovič árt a kormánynak. Szerettük volna, ha a kétségeinket meg tudjuk vele vitatni, de Igor Matovič a találkozón nem jelent meg. A koalíciós szerződés számunkra kulcsfontosságú, és mint korrekt felek, tartjuk magunkat hozzá” – jelentette ki a szavazás előtt Anna Zemanová, az SaS-frakció vezetője. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?