Matovič Kiskával tárgyal a kormányalakításról

Matovič Kiska
Pozsony |

Igor Matovič, az OĽaNO elnöke csütörtök délelőtt ismét találkozott Andrej Kiskával, a Za ľudí párt elnökével, hogy a kormányalakításról tárgyaljanak. Arról, hogy Kiska pártja belép-e a koalícióba, délután fog szavazni a Za ľudí elnöksége. Zuzana Čaputová államfő szerdán Matovičot bízta meg a kormányalakítással.

„Bízom benne, hogy csatlakoznak. Ha úgy döntenek, hogy ellenzékben maradnak Kotlebával és Ficóval, mi akkor is létrehozzuk a kormányt”

– jelentette ki Matovič a csütörtöki találkozó előtt. Hozzátette: az SaS, a Sme rodina és az OĽaNO lényegében már megegyeztek.

 Matovič megjegyezte, hogy a Za ľudí jobb választási eredménnyel számolt, de csak azok a számok mérvadóak, amelyeket a választások napján sikerül kiharcolniuk az egyes pártoknak. Rámutatott: a Za ľudí választói a közösségi hálóra írt hozzászólásaikban amellett kardoskodnak, hogy Kiska pártja lépjen be a koalícióba.

A csütörtöki találkozón részt vesznek Veronika Remišová, a Za ľudí alelnöke, valamint Eduard Heger és Jaroslav Naď, az OĽaNO képviselői is. Remišová arra a kérdésre, vajon igényt tartana-e a külügyminiszteri posztra, azt válaszolta, hogy a kormánypozíciók elosztásáról még nem tárgyaltak. Hozzátette: a Za ľudí párton belül szó sincs pozícióharcokról. Elmondása szerint a Za ľudí kifogásai részben Szlovákia külpolitikai irányultságával kapcsolatosak.

„Ha meg akarjuk tisztítani Szlovákiát a maffiától, akkor a minisztériumokban nincs helyük olyanoknak, akik a Smer szponzorainak dolgoztak” – fűzte hozzá.

Miután a Za ľudí elnöksége döntött, a koalícióra lépést még jóvá kell hagynia az OĽaNO és a Sme rodina elnökségének is. Ezt követően állhatnak össze a tárgyaló bizottságok. Amennyiben Kiska a koalíció mellett dönt, Matovič szerint már csütörtökön találkozhat a négy pártvezető.

Kiska korábban kijelentette: szakmailag és erkölcsileg is hiteles kormányt szeretne. Hozzátette: a Sme rodina párttal kapcsolatban kétségei vannak. Matovič azt javasolta, hogy hozzanak létre egy oknyomozó újságírást támogató alapot, amely biztosítaná a közpénzek felhasználásának objektív ellenőrzését.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?