Matovič felajánlotta lemondását az SaS-nek, ha a párt támogatja a költségvetést

Igor Matovič Richard Sulík

Igor Matovič (OĽaNO) pénzügyminiszter felajánlotta lemondását az SaS-nek, ha a párt támogatja az állami költségvetés elfogadását. Ezt a közösségi oldalán közölte.

„Felajánlottam az SaS-nek, hogy ha az embereket nem fogja túszként kezelni, és elfogadja az emberek energiaproblémáinak a megoldását célzó állami költségvetést, büszkén és elégedetten lemondok a pénzügyminiszteri posztról” – írta Matovič.

Rámutatott a társadalom hangulatára, és a lakosok aggályaira a villanyáram és a gáz árának az emelkedését illetően.

Matovič sajtótájékoztatót is tartott, és az OĽaNO közgyűlése kapcsán elmondta, hogy ilyet egy évben egyszer kell tartani, de ennek időpontja egyelőre nem ismert. Matovič szerint még nem tudni, hogy erre ebben az évben vagy a jövő év elején kerül-e sor.

Arra a kérdésre, hogy fognak-e új pártelnököt választani, úgy válaszolt, hogy erről még nem döntöttek. Hétfőn a Ján Budaj (OĽaNO) környezetvédelmi miniszter körül csoportosuló képviselők bejelentették az OĽaNO-frakcióból való távozásukat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?