Matovič begyújtotta a rakétákat, nyerni akar a választáson

matovič k

Igor Matovič (OĽaNO) bejelentette, mindent megtesz annak érdekében, hogy pártja a legtöbb szavazatot kapja meg az előre hozott választáson.

Az OĽaNO frakcióvezetője, Michal Šipoš a HN-nek adott interjújában elmondta, szeretnének a legerősebb párt maradni, ezért a fő céljuk, hogy minél közelebb kerüljenek az előző választáson elért eredményhez.

Igor Matovič mindeközben közölte, szerinte a politikai színtér napjainkban két részre osztható, mégpedig azokra, akik hajlandóak együttműködni a maffiával, valamint azokra, akik elutasítják azt. Maffia címszó alatt az OĽaNO elnöke a Smert és a Hlast érti.

Ők azok, akiket el kell távolítani a politikából, és nem szabad velük együttműködni

– tette hozzá.

Mindezt annak apropóján mondta, hogy a megbízott külügyminiszter, Rastislav Káčer (Demokraták) nem zárta ki egyértelműen a Hlasszal való együttműködés lehetőségét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?