Matovič: A szivárványossal a székely zászlónak is mennie kell

Gyimesi György és Igor Matovič (TASR-fotó)
Pozsony |

Gyimesi György az OĽaNO parlamenti képviselője nyújtotta be azt a törvényjavaslatot, amely betiltaná, hogy szivárványos zászlókat tűzzenek ki a középületekre. Az indítványt támogatja Igor Matovič, de az OĽaNO elnöke szerint ahogy a szivárványosnak, úgy a székely zászlónak sincs semmi keresnivalója a középületek homlokzatán. Az SaS-es igazságügyi miniszter, Mária Kolíková viszont arról beszélt, vétóznák a javaslatot.

A jelenleg pénzügyminiszteri tisztségben lévő Matovič hétfőn este lapunknak elmondta, egyetért Gyimesi javaslatának lényegével. „Védenünk kell az államiságot. A középületekre csak az állami jelképeket, illetve az Európai Unió jelképeit kellene kitűznünk” – mondta a Denník N által szervezett politikai vita után. Hozzátette, az önkormányzati hivatalokon szerepelhetne még az adott település címere, zászlaja. Kizárta azonban, hogy ezeken kívül más szimbólumok, egyesületi jelképek kerüljenek a középületekre.

Az OĽaNO vezetője arról is beszélt, szerinte a székely zászlót sem szabadna a középületek, önkormányzati hivatalok homlokzatára kitűzni. „Nyilvánosan, szem előtt lévő helyen, ahol a faluban vagy városban mindenki láthatja, szerintem csak az állami jelképeknek kellene lennie” – mondta. Matovič szerint, ha a polgármester a székely zászlót, vagy más hasonló jelképet akarna használni, azt az épület belterében, „nem annyira látható helyen” megtehetné. Úgy gondolja, a magyar zászlót is csak valamilyen magyarországi köztisztviselő hivatalos látogatásakor lehetne egy középületre kitűzni, vagy az épületek belterében használni. „Más esetekben nincs ott helye” – tette hozzá.

Még 2013-ban több szlovákiai magyar településen, így például Dunaszerdahelyen, Ipolynyéken, Dunamocson, Csatán, stb. vonták fel az önkormányzat épületére a székely zászlót. Ezzel nyilvánították ki a helyiek az erdélyi magyarokkal való szolidaritásukat, hiszen a romániai kormányzat éppen akkor lépett fel az ellen, hogy az ottani középületeken székely zászlót lehessen használni.

Gyimesi nem vonja vissza

Ahogy arról beszámoltunk, Gyimesi a koalíciós tanács és a saját frakciótársai tudta nélkül, a fasiszta ĽSNS listáján a parlamentbe jutott, ellenzéki Tomáš Taraba képviselővel közösen nyújtotta be a javaslatot, amely akár hétezer euróval büntetné, ha szivárványos zászlót tűznek ki egy középületre. Ahogy arra a miniszterelnök, Eduard Heger (OĽaNO) is rámutatott az ellenzéki képviselővel történt együttműködéssel és a kormánypártokkal való egyeztetés mellőzésével Gyimesi megsértette a koalíciós szerződést. „Feleslegesnek, sőt helytelennek tartom ezt a törvényt, mert polarizálja a társadalmat, amire egyáltalán nincs szükségünk. Épp az ellenkező irányba kell haladnunk, tisztelettel kell megvitatni a társadalmat érintő érzékeny kérdéseket” – mondta Heger. A kormányfő az indítvány visszavonására szólította fel Gyimesit, aki azonban ezt visszautasította.

„Tiszteletben tartom a miniszterelnök úr véleményét, de a javaslatot nem vonom vissza” – mondta a képviselő, amit azzal indokolt, hogy értékrendbéli kérdésről van szó, ilyen ügyekben pedig a koalíciós szerződés szabad kezet ad neki. Gyimesi szerint az állami épületek homlokzatán és beltereiben sincs helye a szexuális kisebbségek propagációjának.

A koalíciós szerződés megszegésével kapcsolatban a pedig arról beszélt, több kormánypárti képviselőtársa is hasonlóan járt el. Megemlítette, Alojz Baránik (SaS) indítványát, amely a főügyész különleges jogköreit szerette volna szűkíteni. Baránik a koalíciós tanács beleegyezése nélkül nyújtotta be a javaslatot, amelyről aztán a parlament szavazott is. Véleménye szerint hasonló ügy volt Jana Bittó Cigániková 12 módosító javaslata, amelyet az abortusztörvényhez nyújtott be, de nem volt róla koalíciós egyezség. Gyimesi úgy látja, több hasonló eset is volt, amelyekben az SaS képviselői voltak érintettek. Sőt olyan javaslat is előfordult, ami szerinte úgy került a törvényhozás elé, hogy azt az OĽaNO kifejezetten vétózta. „Ha megcsinálták más koalíciós partnerek, akkor ezt meg tudom csinálni én is” – jelentette ki. A felsorolt esetekre hivatkozva azt mondta, ez már szinte bevett eljárás a koalíción belül, ezért a lépését nem tartja a szabályok megsértésének.

Gyimesi arról is beszélt, azért az ellenzéki Tarabával közösen nyújtotta be a javaslatot, hogy arra nyugodt szívvel szavazhassanak az ellenzéki képviselők is. Illetve ha csak tisztán ellenzéki indítványról lenne szó, akkor arra a koalíciós képviselők nem voksolnának. „Meg akarjuk adni a lehetőséget mindkét térfélnek, hogy támogassák a javaslatot” – tette hozzá. Gyimesi azt állítja, az egyik képviselőcsoporttal sem egyeztetett az indítvány támogatásáról, de szerinte sokan egyetértenek azzal.

Az OĽaNO-s képviselő abban sem lát problémát, hogy az indítványt a fasiszta ĽSNS listáján a parlamentbe jutott, ellenzéki Tomáš Tarabával közösen nyújtotta be, aki most a Život nevű pártban politizál. Szerinte az ellenzéki képviselő nem fasiszta, csak konzervatív. A Tarabát befogadó ĽSNS vezetőjét, Marian Kotlebát ugyanakkor a közelmúltban fasiszta szimbolika használatának bűncselekménye miatt jogerősen elítélték. Gyimesi ezzel együtt sem lát problémát abban, hogy Taraba közös listán indult, így kollaborált Kotlebával.

Krajniak igen, Kolíková nem

Milan Krajniak (Sme rodina) munkaügyi miniszter a Denník N által szervezett politikai vita során helyeselte a tiltást, mi szerint nem lehetne szivárványos zászlót tűzni a középületekre. „Nem tartom helyesnek, ha az állam hivatalos képviselője, például az ombudsman, kiteszi a szivárványos zászlót” – mondta, amit azzal indokolt, hogy az Alkotmányban foglaltak szerint a család egy férfi és egy nő kapcsolatából áll. Krajniak a lapunknak úgy nyilatkozott, véleménye szerint helyes, ha törvénnyel szabályozzák, milyen zászlókat lehet kitenni a középületekre. Egyetért azzal, hogy csak a külföldi köztisztviselők látogatásakor lehet használni az adott állam, így például Magyarország jelképeit. Elképzelhetőnek tartja azonban azt is, az önkormányzatok kapjanak valamiféle mozgásteret a jelképek használata terén.

Mária Kolíková (SaS) igazságügyi miniszter azonban már a nyilvános vita során kijelentette, szégyelli magát, hogy egy olyan koalíciónak a tagja, ahonnan ilyen beadvány érkezett és jelezte, vétózni szeretnék azt. „Én szégyellem magam, hogy egy koalíciós képviselőtől hangzott el egy ilyen javaslat. Szégyellem magam, hogy egy olyan koalíciónak vagyok a tagja, ahol ez történt. Beszélni fogunk erről a következő koalíciós tanácson, azt fogjuk kérni, hogy vonja vissza a javaslatot. Ha erre nem kerül sor, akkor élni fogunk a vétójogunkkal” – mondta Kolíková. Kérdésünkre hozzátette, a javaslat egyértelműen a valamilyen szempontból más emberekkel szembeni intolerancia megnyilvánulása, amit szerinte el kell ítélni. „Ez szerintem szembe megy azokkal az alapvető elvekkel, amelyekre az államunk épül” – tette hozzá.

Kedden az SaS sajtóközleményben számolt be arról, hogy a koalíciós tanácson kérni fogják a javaslat visszavonását. „Gyimesi György megszegte a koalíciós szerződést és egy exkotlebással kötött szövetséget, hogy együtt ártsanak a kisebbségeknek” – idézi a közlemény Jana Bittó Cigániková SaS-es képviselőt, aki szerint a javaslat homofób. Úgy látja, ez egy újabb bizonyíték arra, hogy az OĽaNO együttműködik a fasisztákkal. Miroslav Žiak (SaS) képviselő pedig rámutat, a szexuális kisebbségek jogai korántsem ideálisak Szlovákiában, a benyújtott javaslat pedig akár alkotmányellenes is lehet.

Gyimesi és a frakciója

A szivárványos zászlóra vonatkozó tiltás az OĽaNO parlamenti frakciójában sem tetszik mindenkinek. Andrej Stančík OĽaNO-s képviselő lapunknak elmondta, feleslegesnek, sőt, károsnak tarja Gyimesi javaslatát. Szerinte ez az egész csak arra jó, hogy egyfajta kultúrharcot lobbantson be. „Beszéltünk erről a frakcióban, és el kell mondanom, a konzervatív kollégák sem értenek egyet azzal, ahogy beadta az indítványt” – nyilatkozta Stančík. Hozzátette, ha a frakciójuk ennek ellenére támogatná a javaslatot, akkor mérlegelni fogja a kilépését.

Michal Šipoš, az OĽaNO frakcióvezetője pedig a Smenek úgy nyilatkozott, szerinte Gyimesi megsértette a koalíciós szerződést. Šipoš azonban arról nem beszélt, számíthat-e ezért a képviselő valamiféle büntetésre, esetleg kizárják-e a frakcióból. Ez a lap szerin valószínűtlen, mivel a képviselői csoportnak a kezdeti 53 helyett már csak 48 tagja van és Matovič is támogatja Gyimesit.

Az ellenzék

Peter Pellegrini, a Hlas vezetője hétfői sajtótájékoztatóján kijelentette, Gyimesi javaslatának nincs semmi keresnivalója a parlamentben. „Ez itt megint egy művileg gerjesztett kultúrharc” – mondta. Szerinte ma Szlovákiában az embereknek egészen más gondjai vannak, minthogy ki milyen zászlót függesztett ki. Majd arról beszélt, a képviselőknek inkább a létminimum és a nyugdíjak emelésével kellene törődnie.

Sólymos László, a Szövetség Országos Tanácsának elnöke a közösségi oldalán reagált az OĽaNO-s képviselő javaslatára. Szerinte egy nemzetiségi politikusnak tisztában kellene lennie azzal, hogy minden kisebbségi téma feszültséget okozhat, legyen az a kisebbségi nyelvhasználatot, az abortuszt vagy az LGBTIQ közösséget célzó korlátozás. „Ebben az esetben a gyűlölethullám a felkorbácsolt indulatok és érzelmek borítékolhatóak” – írja, majd hozzáteszi, Gyimesi ezzel csak a valós problémákról akarja elterelni a figyelmet, így arról, hogy a kormány nem tudja kezelni az inflációt. „Mélységesen felháborító, ha egy ilyen kisebbségi témával épp egy kisebbségi politikus él vissza” – fogalmaz Sólymos.

A szakértő szerint

Fiala-Butora János kisebbségjogi szakértő elmondta, Szlovákiában a törvény csak az állami és községi jelképek elhelyezését szabályozza. A szlovák zászlót szinte minden középületre kötelező kitűzni. Az adott település zászlaját pedig csak bizonyos községi épületeken, vagy eseményeken lehet használni. Más államok zászlói pedig már most is csak a külképviseletek épületein, illetve olyan nemzetközi eseményeken használhatóak, ahol részt vesz az ország küldöttsége. „Más zászlókat viszont nem szabályoz a törvény, tehát általában nem tiltja ezeket. Csak speciális esetekre, például sportrendezvényekre létezik ilyen tilalom” – mondta a jogász.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?