Matovič: A méltányos adórendszer lesz a reform pillére

Igor Matovič
Pozsony |

Az adó- és illetékreform alappillére a méltányos adózás lesz: egy adó és egy illeték, valamint gyerekenként havi 200 euró – közölte sajtótájékoztatóján Igor Matovič (OĽaNO) pénzügyminiszter.

Matovič közölte, hogy a reform „erősen családbarát” lesz. Egyúttal cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, amelyek az áfa 25%-ra emeléséről szóltak.

A miniszter elmondása szerint az adóreformról már tavaly nyár óta tárgyalnak. A részletekről „néhány héten belül”, talán „két héten belül” szeretne tájékoztatni – mondta.

„Szlovákiának sürgősen tisztességes, családbarát adóreformra van szüksége, olyanra, amely látványosan egyszerűsíti a rendszert, és amelyet minden adófizető igazságosnak érez” – mondta a pénzügyminiszter.

Matovič tájékoztatása szerint a reformokat a jövő évtől vezetnék be. Az új szabályok alkalmazásáról hajlandó az ellenzékkel is egyeztetni.

Matovič mintegy 2,5 milliárd euróra becsüli a reform bevezetésének költségeit, finanszírozását több forrásból kell előteremteni. „Számolunk azzal, hogy a reform általánosan hiányt fog eredményezni. Néhány százmillióval szeretnénk hozzájárulni a reform bevezetéséhez, mert jó ügynek, a családbarát politika támogatásának tekintjük” – tette hozzá Matovič.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?