Mától vízummentesen az USA-ba

<p>Mától hét újabb ország - Magyarország Csehország, Észtország, Lettország, Litvánia és Szlovákia, valamint Dél-Korea - állampolgárai utazhatnak vízummentesen az Egyesült Államokba. Az amerikai vízummentességi program keretében a külföldi turisták és üzletemberek legfeljebb kilencven napig tartózkodhatnak vízum nélkül az országban, a munkavállalóknak és a kint tanuló diákoknak továbbra is kell majd vízumot kérniük.</p>

A vízummentesség csak az új típusú biometrikus útlevéllel beutazókra érvényes. Az új beutazási szabályok szerint a szóban forgó hét ország állampolgárainak mától kötelező használniuk az elektronikus utasregisztrációs rendszert (ESTA). Az érvényes amerikai vízummal rendelkezőknek nem kell az ESTA rendszeren keresztül bejelentkezniük.

A belbiztonsági minisztérium adatai szerint az ESTA keretében eddig 99,6 százalékos arányban engedélyezték a jelentkezők beutazását. Azok, akik valamely okból nem kapnak engedélyt, vízumért folyamodhatnak.

Az ESTA szlovák nyelven még nem elérhető; jelenleg 16 nyelven, az angol mellett egyebek között cseh, finn és észt nyelven lehet hozzáférni. A magyar fordítás Thomas M. Ramsey budapesti amerikai főkonzul közlése szerint legkésőbb januárra elkészül.

Az amerikai belbiztonsági miniszter október végén jelentette be, hogy hét ország állampolgárai november 17-től utazhatnak vízum nélkül az országba. A magyarokon kívül Csehország, Észtország, Lettország, Litvánia és Szlovákia, valamint Dél-Korea állampolgárai számára oldották fel a vízumkényszert. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?