Mától már akár Lengyelországba is utazhatunk

időjárás napos
Pozsony |

Szlovákiában is megszűnik a vasárnapi boltzár, az üzletek így már most vasárnap is kinyithatnak. Július 1-jétől megtarthatják az ezer főt meghaladó tömegrendezvényeket is, a szájmaszk viselése a belső terekben és a tömegközlekedési eszközökön továbbra is kötelező lesz.

Az üzleteknek már nem kell vasárnaponként bezárniuk a kötelező fertőtlenítés miatt, így már most vasárnap is fogadhatják a vásárlókat – jelentette be pénteken Igor Matovič kormányfő és Ján Mikas országos tiszti főorvos.

Az SaS is „besegített”

A vasárnapi boltzár feloldásához, a járványügyi helyzet javulása mellett, azonban a kormánypártok közötti feszültség is hozzájárult. „Nem akartuk megkockáztatni, hogy az SaS az üzletek vasárnapi zárvatartása miatt kilépjen a koalícióból” – vallotta be Matovič. A kormányfő szerint érvényben van az a koalíciós megállapodás, hogy nem fogják erőltetni a vasárnapi zárvatartást, amennyiben nem születik erről egyezség a koalíción belül. „Ugyanakkor hiszem, hogy meg fogom tudni győzni az SaS elnökét, Richard Sulíkot, és meghozzuk ezt a lépést” – mondta Matovič, aki elsősorban „az elárusítónők, az édesanyák” miatt szorgalmazza a szabad vasárnapot az üzletekben.

Mikas szerint az élelmiszerüzletekben, éttermekben, büfékben a vasárnapi boltzár feloldása ellenére is be kell tartani a higiéniai előírásokat és biztosítani kell az üzlethelyiségek rendszeres fertőtlenítését, amit a regionális közegészségügyi hivatalok ellenőriznek. A pénteken bejelentett könnyítések között szerepel az is, hogy a taxival utazóknak már nem kötelező, csak ajánlott a hátsó ülésen utazniuk, a kozmetikai szalonok, műkörmösök és egyéb hasonló szolgáltatások alkalmazottainak pedig már nem kötelező, csak ajánlott lesz arcvédő pajzsot vagy védőszemüveget viselniük. Megszűnik az ügyfélnyilvántartás kötelezettsége is.

Tömegrendezvények

Július 1-jétől megtarthatók az ezer főt meghaladó tömegrendezvények is, de csak a sakktáblaszerű ültetés biztosítása mellett. A miniszterelnök szerint elsősorban a sportrendezvényekről van szó, amelyeken azonban a szervezőknek biztosítaniuk kell a nézők ellenőrzött be- és kilépését. Mikas megjegyezte, hogy júliustól maratoni futást is lehet majd tartani. Mától már nem kötelező lázat mérni az állami intézmények vagy a helyi önkormányzatok épületeibe való belépéskor, de a strandok és a wellnessközpontok bejáratánál sem, ugyanakkor már használhatók az ezek mosdóiban felszerelt kézszárítók is.

Marad a szájmaszk

A szájmaszkot a belső terekben és a tömegközlekedési eszközökön azonban továbbra is kötelező lesz viselni. „A szájmaszkoktól nem szabadulunk meg egykönnyen, talán még évekig, vagy az életünk végéig hordanunk kell” – jegyezte meg Henrieta Hudečková, az egészségügyi tárca járványügyi szakértője. A tiszti főorvos hozzáfűzte: az óvintézkedéseken fokozatosan lazítanak, nem kell például szájmaszkot viselniük azoknak a középiskolásoknak, akik hétfőn, június 22-én térhetnek vissza az iskolákba.

Irány Lengyelország

Elsősorban a turistáknak jó hír, hogy június 20-ától, vagyis már ma reggel 6 órától a szlovák állampolgárok Lengyelországba is korlátozások nélkül utazhatnak. Matovič ugyanakkor nem ajánlja a sziléziai régió meglátogatását, ahol a legmagasabb arányban van jelen az új típusú koronavírus. Szombattól szabadon lehet utazni Montenegróba, Monacóba és a Feröer szigetekre is. Mikas szerint a biztonságos országok listája folyamatosan fog változni az aktuális járványügyi helyzet függvényében. Egyes országokat felvehetnek a listára, másokat levehetnek róla. Matovič szerint számolni kell azzal a lehetőséggel, hogy a helyzet romlani fog, ezért bízik benne, hogy a nem biztonságosnak ítélt országokból hazatérők megcsináltatják a koronavírustesztet. Mikas arra számít, hogy a közeljövőben sokan fognak hazatérni külföldről, főleg Angliából, ezért mindenkit óvatosságra int.

Több a fertőzött

Hogy a koronavírus-járványból való kilábalásnak még lesznek buktatói, azt a legújabb járványügyi jelentés is alátámasztja. Míg az elmúlt napokban többnyire már csak 1-2 új fertőzöttre bukkantak Szlovákiában, csütörtökön 14 újabb esetben diagnosztizálták a koronavírus-fertőzést. A pozitív esetek száma ezzel 1576-ra nőtt, közülük eddig 1447 személy gyógyult ki a betegségből, 28-an elhunytak. Marek Krajčí egészségügyi miniszter elmondta: mind a 14 új fertőzött karanténban van. „A többségük Csehországban, Karviná térségében fertőződött meg. Hazatért bányászokról van szó, akiknek a koronavírustesztjük pozitív lett” – mondta a miniszter. Hozzáfűzte: a fertőzöttek jól vannak, folyamatban van a kapcsolataik feltérképezése. Szükség esetén ideiglenesen bezárják azokat az iskolákat, amelyeket a rokonaik látogatnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?