Másra költik a bérekre adott pénzt

Pozsony |

<p>Már a kormány tagjai is elismerik, hogy a tavaly beígért béremelés nem minden iskolában vált valósággá. A takarítónők, pedellusok és szakácsnők pénze a fenntartóknál akadt el, a miniszterek a helyzetről ezért az önkormányzatokkal akarnak tárgyalni.&nbsp;</p>

 

Az ellenzék kezdeményezni fogja Dušan Čaplovič leváltását, bár nem ezért, hanem az oktatásügy helyzetéről készített jelentés miatt. Jó néhány olyan oktatásügyi alkalmazott van, aki a tavaly decemberben beígért 5%-os béremelés után kevesebb pénzt kapott, vagy csak annyit, mint korábban. Az érintett iskolákat fenntartó önkormányzatok közben megkapták az államtól a pénzt az emelés biztosítására. A helyzetről tegnap Dušan Čaplovič (Smer) oktatásügyi miniszter számolt be. Čaplovič olyan esetről is tud, ahol ugyan megtoldották az alkalmazottak bérét 5%-kal, viszont ugyanennyi pénzt lecsíptek a személyi pótlékaikból, így gyakorlatilag nem nőtt a bérük. „Például Bánban és Pöstyénben is találkoztunk ilyen esettel” – fejtette ki. Szerinte a béremelésnek semmi köze nincs a személyi pótlékokhoz, ezért a felvázolt esetekben hibát követett el az önkormányzat. „Helyre kell hozni ezeket a hibákat” – hangsúlyozta. Az 5%-os béremelés a kormány decemberi ígéretei szerint a pedagógusoknak havi 36, a többi alkalmazottnak havi 18 euró pluszt jelentett volna. Az önkormányzatokat hibáztatjákPeter Kažimír pénzügyminiszter disznóságnak nevezte, hogy egyes önkormányzatok másra költik a bérekre adott pénzt. A kormány februárban 18 millió eurót különített el a szakácsnők, takarítónők, pedellusok stb. béremelésének fedezésére, az első negyedévre járó részt már át is utalták a megyéknek és önkormányzatoknak.A fenntartókat tömörítő Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának (ZMOS) közgyűlése a jövő héten foglalkozik a nem pedagógiai alkalmazottak bérével. „Megkérdezzük, hogyan történhet ilyesmi” – reagált Čaplovič szavaira Jozef Dvonč, a szervezet elnöke. Hozzátette, ismét tárgyalni szeretne a miniszterekkel az oktatásügyi alkalmazottak bérének emeléséről. Leváltanák ČaplovičotA parlamenti ellenzék hamarosan indítványozni fogja Čaplovič menesztését. Botrányosnak tartja ugyanis, hogy a kormány figyelmen kívül hagyta azt a parlamenti határozatot, amely szerint a miniszternek jelentést kell készítenie a törvényhozás számára. A képviselők azt követelték Čaplovičtól, hogy március végéig terjessze a parlament elé az oktatásügy helyzetéről szóló jelentését. Ilyen esetben a dokumentumot előbb a kormánynak kell tudomásul vennie, azután vitathatja meg a törvényhozás. A kabinet e héten szerdán vette tudomásul a jelentést, amely az ellenzék szerint nyilvános társadalmi vitára ugyan alkalmas, de a parlamenti határozatban foglalt követelményeknek nem felel meg. Az ellenzék eddig Tomáš Borec igazságügyi miniszter leváltását kísérelte meg. A Smer szavazatai nélkül nem lehet senkit meneszteni. (SITA, vps) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?