Másképpen látják a múltat

Pozsony |

<p>Tagadta tegnap Jaromír Čižnár főügyész, hogy megígérte volna Jozef Čentéšnek, hogy lemond posztjáról, ha az Alkotmánybíróság megállapítaná, a főügyészválasztás során megsértették Čentéš alapvető jogait.&nbsp;</p>

Čižnár ráadásul kijelentette, a főügyészi posztra a parlament által megválasztott, ám Ivan Gašparovič korábbi államfő által ki nem nevezett Čentéš három találkozón is próbálta meggyőzni, induljon az új főügyészválasztáson. Mint mondta, abban az időben nem gondolkozott azon, hogy megpályázza a posztot, sőt azt fontolgatta, hogy távozik az ügyészségről. „Minden találkozót ő kezdeményezett. Egy idő után már olyan érzésem volt, mintha ő adott volna engedélyt arra, hogy megpályázzam a posztot. Én eleinte nem akartam indulni a választáson, de aztán egyszerűen rábeszélt” – mondta Čiznár. Čentéš még vasárnap, a közszolgálati televízió vitaműsorában kijelentette, hogy Čižnár szavát adta arra, hogy ha idővel kiderülne, megsértették jogait, akkor lemond a posztról. „Én hittem neki s azt mondtam, ilyen esetben támogatni fogom jelölését, s nem lesz kivetnivalóm ellene” – mondta a vitaműsorban Čentéš. A főügyész tegnap erre azt mondta, hogy Čentéš bizonyára megbetegedett, ha ilyet állít. „Mielőbb gyógyulást kívánok neki. Az, amit mond, egyik találkozón sem hangzott el. Én határozottan emlékszem, hogy azt mondtam neki, csak abban az esetben mondok le a posztról, ha az Alkotmánybíróság kimondja, én sértettem meg Čentéš alapvető jogait” – fűzte hozzá Čižnár. A bíróság szerint Gašparovič sértette meg Čentéš jogait azzal, hogy nem nevezte ki a főügyészi posztra, az instancia Čižnár kinevezésén nem lát kivetnivalót.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?