Martin Glváč és Hende Csaba a védelmi együttműködésről tárgyalt

Pozsony |

<p>Több konkrét, a magyar és a szlovák haderő közötti együttműködést érintő projektről is egyeztetett Hende Csaba honvédelmi miniszter csütörtökön Pozsonyban szlovák kollégájával.</p>

 

A két tárcavezető találkozóján szó esett a két ország hadereje által az EU, az ENSZ és a NATO kötelékében teljesített missziókról, a V4-es csoport keretén belül 2016-tól felállítandó közös katonai egységről, valamint a két ország hadiipari cégeinek megmentéséért folytatandó együttműködésről is.    Hende Csaba a találkozót követő sajtótájékoztatón elmondta: a kétoldalú kapcsolatok eddig is kifogástalanok voltak, és a találkozón több konkrét eredményt sikerült elérni a viszony fejlesztése érdekében.    A tárcavezető a V4-es csoporton belüli védelmi együttműködést méltatva említést tett a 2016-ban létesítendő közös katonai egységről. Elmondta: a mintegy 3 ezer fős egység hat hónapos rotációban lát majd el készültségi feladatokat az Európai Unió számára.     "A közös harccsoport nemzeti részei a közös gyakorlatokon összekovácsolódnak, ugyanakkor a készenlétet nem egy helyen és egy időben látják el, hanem saját nemzeti hadseregük keretei között maradva" - mondta az MTI-nek Hende Csaba. Hozzátette: a V4 harccsoport egy nagyon gyorsan bevethető, komplex, rendkívül intenzív műveletekre is képes harci egység lesz.    Martin Glváč, a szlovák szaktárca vezetője sikeresnek nevezte a kétnapos találkozót, annál is inkább, mert 12 év után látogatott Szlovákiába magyar védelmi miniszter.    Kifejtette: tárgyalásaik során megerősítést nyert, hogy az EU-, ENSZ- és NATO-missziókról közös a két ország álláspontja. Rámutatott: tárgyalásaik során megegyeztek, hogy egy hasonló modell kialakítása céljából Szlovákia tanulmányozni fogja a Magyarországon már működő önkéntes tartalékos rendszert. Abban is egyetértésre jutottak, hogy a két ország hadiipari cégeinek megtartása érdekében intenzív kétoldalú együttműködésbe kezdenek. Glváč szerint több együttműködési megállapodás is született, ám ezek egy részét jellegükből adódóan nem kívánta konkretizálni. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?