Máris akadozik a magyar-magyar párbeszéd

Pozsony |

<p>Nehezen indul a magyar&ndash;magyar párbeszéd, az utóbbi időben az MKP több politikusa is olyan kijelentést tett, amelyek lassíthatják <u><a href="http://ujszo.com/online/kozelet/2016/11/21/jo-hangulatu-magyar-magyar-c…; target="_blank">a Dunaszerdahelyen beindult folyamatot</a></u>. Bugár Béla szerint akár teljesen le is állhat a folyamat.</p>

A magyar–magyar párbeszéd nevű dunaszerdahelyi találkozót sokan a Magyar Közösség Pártja (MKP) és a Híd közeledése első állomásának tartották. Az azóta eltelt nem egész egy hónapban több olyan megszólalás is elhangzott, amely nem segíti a két párt együttműködését. Az egyik példa az ilyen megjegyzésre Őry Péternek, az MKP Országos Tanácsa elnökének írásában olvasható, aki Kövér László árulózós megjegyzését mentegeti. Az Országgyűlés elnöke szerint ugyanis Szlovákiában „nemzetárulás” történt, amikor Bugár Béla megalapította a Hidat. Majd kijelentette, hogy „Bugár Béla pedig olyan szlovák politikus, aki jól beszél magyarul”. Őry Péter szerint azonban Kövér a romániai magyar–magyar összefogás kontextusában beszélt, és „csak arról van szó, hogy a házelnök a magyar nemzet érdekeit tartja szem előtt, amikor megszólal”. Hátbadöfés Menyhárt József MKP-elnök szerint pártja nem véleményezte Kövér László szavait. Lapunknak Őry írásával és Kövér mondataival kapcsolatos kérdésére egy másik részt idéz az OT-elnök írásából: „A magyar házelnök egyesek által sérelmesnek tartott beszólásai helyett tehát érdemesebb lenne mifelénk is azzal foglalkozni, hogyan tudjuk megállítani a felvidéki magyarság fogyását, hogyan leszünk képesek hathatósan tenni a szülőföldön való megmaradás és boldogulás lehetőségéért.”  Őry Péter legutóbbi blogbejegyzésében is szkeptikus az MKP és a Híd együttműködésével kapcsolatban, majd azt írja, Bugár politikájára a „hátbadöfés” a szókimondó megnevezés. „Ha egy MKP-tag Most-Híd – MKP közös listára gondol, sok mindenen el kell gondolkodnia. Például azon, hogy a szlovák–magyar párt szlovák nemzetiségű képviselői hogyan viszonyulnak a magyar ügyekhez” – írja Őry. Majd a Híd megalakulása kapcsán így folytatja: „Ilyen tapasztalatok birtokában egy veterán politikusnak olyan döntést hozni, hogy továbblép, alakít egy szlovák–magyar közös pártot, melynek az élére áll, s meghirdeti a jobb jövőt a magyar kisebbségnek… Nos, ezt az egyenes beszédű, szókimondó emberek hátbadöfésnek hívják”. Betyárbecsület A napokban Gubík László is közzétett egy Facebook-bejegyzést, amelyben a „legnagyobb felvidéki betyárnak” nevezi Bugárt, és a Jánošíkéhoz hasonló sorsot vizionál neki. „Ha egyszer sokan olvassák majd ezeket a kedves kis történeteket, akkor egy napon a somorjai kastélyban ünnepélyesen végrehajtott defenesztrációval vagy egy R7 mellett álló vén diófán, bordán fellógatva érhet véget a legnagyobb felvidéki »betyár« története” – írta Gubík bejegyzésében, amelyben a dennikn.sk cikkét ajánlja. Ebben a lap arról ír, hogy kik járhattak jól az R7-es nyomvonalán fekvő telkek felvásárlásával – köztük Bugár és más Hídhoz közeli vállalkozók.

Az MKP ifjúsági szervezetének, a Via Novának az elnöke pár nappal korábban az erdélyi magyar összefogást éltette, és Menyhárt Józseffel együtt buzdította a romániai magyarokat a választásra. Az MKP elnöke közvetve elítéli Gubík megszólalását. „A Magyar Közösség Pártja elutasítja az erőszak minden formáját. A betyárvilág már a múlté, s vele az akkor alkalmazott büntetés-végrehajtási módszerek is” – írta lapunk kérdésére Menyhárt, hozzátéve, hogy ugyanakkor itt lenne az ideje, ha a politikai tisztségüket egyéni haszonszerzésre használók felelnének tetteikért.  „Ami viszont sajnálatos, hogy a »betyárbecsület« is eltűnt: legalábbis a jelenlegi kormánypártok berkeiben – magyarázta a pártelnök. – A tiszta közélet megteremtése ott kezdődik, hogy a visszaélések – ide sorolható a köztisztviselői vagy politikai tisztségből fakadóan megszerzett információk önös érdekű, egyéni haszonszerzésre történő felhasználása is – végre eltűnnek, illetve a politikusok is tisztességes bírósági eljárás során felelnek tetteikért.”

 Kövér mint Slota Az ilyen kijelentések Bugár Béla szerint gátolják az együttműködést. „Kövér kijelentése nem érdekelne, ha csak rólam szólna, de ő gyakorlatilag leszlovákozta a Híd összes magyar szavazóját is. És ebbe a sorba állt be Gubík László, a Via Nova ICS elnöke, aki egyenesen a likvidálásomat vázolja fel” – sorolta az együttműködést nehezítő kijelentéseket lapunknak a Híd elnöke.  Bugár szerint sokan vannak az MKP-ban, akik nem akarják az együttműködést a Híddal. „Azt is hallottam, az MKP egyes járási szervezetei nem tudják elképzelni az együttműködést” – mondta lapunknak a Híd elnöke. Az árulózó, őt „magyarul beszélő szlovák politikusnak” nevező Kövér Lászlót Ján Slotához hasonlította. „Az első csehszlovák köztársaság idején állították, illetve húsz éve Slota szokta mondani, hogy itt csak magyarul beszélő szlovákok vannak. Ha ezt Őry így megerősíti, azzal aláaknázta azt, ami elkezdődött – állítja Bugár. – Szoktam mondani, hogy gyűlölettel és gyűlöletből nem lehet politizálni, még ha Budapestről kérik sem. Így nehezen lesz magyar–magyar párbeszéd.” (lpj, szalzo) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?