Már több mint nyolcvanezren írták alá az MKP kvótaellenes petícióját

Pozsony |

<p>Meghaladta a 80 ezret az aláírások száma a Magyar Közösség Pártjának (MKP) menekültkvóta-ellenes petícióján, amely így ezzel az MKP történetének legsikeresebb ilyen kezdeményezése lett - jelentették be a felvidéki magyar párt politikusai hétfőn Pozsonyban tartott sajtótájékoztatójukon.</p>

 A még tavaly októberben elindított petíciónak két célkitűzése van, egyrészt az, hogy elutasítsa a migránsok újraelosztását célzó uniós kvótákat, másrészt pedig az, hogy ügydöntővé változtassa a helyi népszavazások eredményét.

Őry Péter, a petíciós bizottság koordinátora, az MKP önkormányzati alelnöke a petíciót támogató aláírások nagy számát történelmi sikernek és óriási eredménynek nevezte. Hangsúlyozta: ez is bizonyítja, hogy a petícióban megfogalmazott kérdések érintik és érdeklik az embereket, mert azok befolyásolni fogják a jövőjüket.

Kérdésre elmondta: a petíciót addig kívánják folytatni, amíg az Európai Unió vezetői nem teszik világossá, milyen valós megoldást látnak a migrációs válság kezelésére, de legalábbis addig, amíg tisztázódik, hogy a közelgő uniós csúcson az egyes tagországok vezetői milyen irányú megoldások mellett foglalnak állást. 

Kifejtette: az aláírásgyűjtés befejezését követően az addig összegyűlt petíciós íveket beadják a szlovák belügyminisztériumba, s amennyiben a most hétvégén sorra kerülő parlamenti választásokon bekerülnek a törvényhozásba, a petícióban megfogalmazott célkitűzések mentén indítványozni fogják a vonatkozó törvényi szabályozás megváltoztatását is. Az MTI kérdésére hozzátette: petíciójuk ugyan nem célozza népszavazás kiírását a kvóták ügyében, de ha egy ilyen kezdeményezésre sor kerülne, a felvidéki magyar párt azt is támogatná.

Forró Krisztián, az MKP kampányfőnöke a 80 ezer aláírás kapcsán azt mondta: a petíció kiírása helyes döntés volt, amit az aláírások magas számán felül az is bizonyít, hogy azt a felvidéki magyarokon kívül más kisebbségek és szlovákok is támogatták. "Egész Dél-Szlovákia megmozdult erre a petícióra" - fogalmazott Forró Krisztián. Megjegyezte: a petíció sikere a választópolgárok támogatását is jelzi, azt, hogy a helyi magyar közösség erős parlamenti érdekképviseletet akar.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?