Már postázták az oltási bónuszról szóló csekkeket a nyugdíjasoknak

A posta megkezdte az első 20 ezer csekk kézbesítését azoknak a nyugdíjasoknak, akik beoltatták magukat koronavírus ellen (TASR-felvétel)
Pozsony |

A posta a napokban kezdte kézbesíteni a 300 vagy 200 eurós oltási bónuszról szóló csekkeket a nyugdíjasoknak. A csekkek beváltására 45 napos határidőt szabtak. Akik egészségügyi állapotuknál fogva nem tudják azt beváltani, kérvényezhetik, hogy otthonukban vegyék át a pénzt.

Igor Matovič (OĽaNO) pénzügyminiszter kedden este a közösségi oldalán jelentette be, hogy a posta megkezdte az első 20 ezer csekk kézbesítését azoknak a nyugdíjasoknak, akik beoltatták magukat koronavírus ellen. „Úgy döntöttünk, hogy kor szerint megyünk sorba” – írta Facebook-bejegyzésében a tárcavezető. Hozzátette, az első csekkeket a 100 év feletti polgárok kapják kézhez. Matovič arról is ír, hogy az idősek átoltása nem csak az érintettek életét védi, de annak is elejét veszi, hogy a kórházak kapacitásai megteljenek olyan páciensekkel, akik a koronavírus okozta betegség súlyos tüneteitől szenvednek. „És jelentős megtakarítást jelent a közös költségvetésünknek” – írja a miniszter.

Amikor Matovič bejelentette, a beoltott hatvan év felettiek pénzjutalmat kapnak, még arról beszélt, hogy az összeget karácsonyig kifizetik. Valéria Pokorná, a Nyugdíjasok Egyesületének szóvivője azonban a közmédiának elmondta, az érintettek nagy része nem is számított arra, hogy a határidőig megkapják a pénzt. Úgy látja ugyanis, hogy a feladat jelentős adminisztratív teherrel jár.

A pénzügyminisztériumnak csak december 23-tól van érvényes szerződése a postával a csekkek kézbesítéséről. A tárca csak most hétfőn küldte el a postának a bónuszra jogosultak névsorát. Összesen 493 ezer személy jogosult a 300 eurós összegre. Ők már a koronavírus elleni vakcina mindhárom adagját megkapták, vagy már regisztráltak a harmadik adagra. A vonatkozó adatokat az Egészségügyi Információk Nemzeti Központja (NCZI) ellenőrzi, a névsort a posta dolgozza fel. Jana Lukáčová, a Szlovák Posta szóvivője a közmédiának elmondta, a napokban zajlik az utalványok nyomtatása. Hozzátette, egyes jogosultaknak már szerdán kézbesítették azokat. Az utalványok 45 napig érvényesek, a lejárat időpontja magán a szelvényen is szerepel. Lukáčová azt is elmondta, azok az érintettek, akik egészségügyi állapotuk miatt nem tudják az utalványt a helyi postán személyesen készpénzre váltani, kérhetik, hogy a kézbesítő a lakcímükön adja át nekik a készpénzt. Az utalványt a posta arra a címre küldi, amelyet a bónuszra jogosultak az oltás felvételekor vagy a regisztrációkor, mint állandó, vagy mint átmeneti lakhelyet adtak meg.

Azok a személyek kaphatják meg a pénzt, akik állandó vagy átmeneti lakhellyel rendelkeznek Szlovákia területén, itt kapták meg az oltást, és 2021. december 31-ig betöltik a 60. életévüket. Ez azt jelenti, hogy ha valaki például december 10-én kapta meg a kiegészítő (harmadik) dózist, de csak december 31-én tölti be a 60. életévét, akkor is jogosult lesz a bónuszra. A pénzügyminisztérium azt javasolja, hogy minél gyorsabban oltassák be magukat az emberek, tehát ha csak pár nap is választja el őket a 60. születésnapjuktól, akkor se várjanak, regisztráljanak, vagy ha van lehetőségük, akkor oltassák is be magukat. Arról, hogy milyen feltételek menték és pontosan ki kaphat oltási bónuszt, itt írtunk részletesen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?