Már nem lehet visszalépni, 86 jelölttel van kevesebb

Választás 2023

86 képviselőjelölttel van kevesebb az eredetileg leadott választási listákhoz képest – erősítette meg a belügyminisztérium.

A visszalépő vagy visszaléptetett jelöltek névsorát jól látható helyen kifüggesztik a szavazóhelyiségekben. Egy párt sem vonta vissza az indulását. A visszalépés már lehetetlen, ezt legkésőbb 48 órával a szavazás kezdete előtt, vagyis csütörtök reggel 7 óráig lehetett megtenni.

Kilenc pártból 80 jelölt lépett vissza, négy jelölt indítását a pártja vonta vissza, két jelölt pedig időközben elhunyt.

A visszalépő jelöltek neve is szerepelni fog a listán, de az esetleg rájuk adott preferenciaszavazatokat (karika) nem veszik figyelembe. A visszalépő vagy visszaléptetett jelöltek listáját minden egyes szavazófülkében is kifüggesztik, így a választó a szavazólap kitöltése közben is ellenőrizheti.

A választás 2023. szeptember 30-án, szombaton lesz, 24 párt és mozgalom, valamint egy választási koalíció indul. Az országban 4,3 millió szavazásra jogosult állampolgár van.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?