<p><span style="font-size: 12px;">Habár kezdetben tagadta a rendőrség, az utólag meghirdetett körözéssel beismerte, hogy N. Zsoltot, alias Csontit nem sikerült elfogni a múlt heti razzia során.</span></p>
Már hivatalosan is körözi a rendőrség Csontit
Pozsony |
A múlt hét elején végrehajtott rendőrségi razziáról kiadott sajtóhír 8 ember meggyanúsításáról szólt a Dunaszerdahelyi járásban elkövetett maffiagyilkosságok kapcsán. Ugyanakkor csak 7 ember előzetes letartóztatását kérték, a nyolcadikról a rendőrség hallgatott. Júlia Mikolášiková bűnügyi újságíró már akkor arról írt, hogy a nyolcadik ember, N. Zsolt alias Csonti kicsúszott a rendőrök kezéből. Ő volt Sátor Lajos jobbkeze, akivel a rendőrség szerint K. Krisztián és Z. Ferenc végzett még 2010 decemberében.
N. Zsoltot összesen négy gyilkossággal vagy gyilkosságban való részvétellel gyanúsítják. B. Györggyel együtt egy eddig ismeretlen áldozat meggyilkolásával gyanúsítja őket a rendőrség. A férfit megfojtották, majd a holttestet a dunaszerdahelyi szövetkezet területén egy markológéppel elásták. Csontit egy másik gyilkosság elkövetésével is gyanúsítják, amelyet még Sátor Lajossal és másokkal együtt követett el 2007 nyarán. Áldozatukat megfojtották, és ugyancsak a szövetkezet területén hantolták el. A két áldozat holttestének maradványait, csontvázát a keddi akció során jelöletlen sírokban megtalálta a rendőrség az említett szövetkezet udvarán.Ugyancsak N. Zsolt nevéhez kapcsolódik Écsi Béla és Branislav K. megölése. Az ő meggyilkolásukban a rendőrség szerint N. Zsolt mellett részt vett K. Krisztián, B. György, V. Pál, K. Szilveszter, Sz. Roland és M. Andor is. A gyilkosság még 2003-ban történt, Pozsony Vereknye városrészében. N. Zsolt ellen a körözést a rendőrség honlapja szerint május 19-én adták ki. Mikolášiková szerint azonban a hétvégén még nem szerepelt ez az információ a rendőrség honlapján.
A múlt heti akcióban csaknem 170 rendőr vett részt, akik 9 helyszínen végeztek házkutatást. Több különböző fegyvert foglaltak le, lőfegyvereket, késeket, machetékat, boxereket, számszeríjat. A négy gyilkossággal gyanúsított elkövető 15–25 év közti börtönbüntetésre, a négy előre eltervelt gyilkossággal gyanúsított elkövető pedig 25 éves vagy életfogytiglani börtönbüntetésre számíthat. (lpj.)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.