<p>Már Robert Fico kormányfő is bevallotta, hogy a kormány által elfogadott költségvetés-tervezet kidolgozásánál irreális gazdasági növekedéssel számoltak a jövő évre. A javaslat szerint Szlovákia bruttó hazai terméke 2009-ben 6,5 százalékkal emelkedne.</p>
Már Fico is bevallotta, hogy irreális növekedéssel számoltak
Ezzel szemben a hét végén a kormányfő is elismerte, hogy a bővülés legfeljebb 5 százalékos lehet, miközben a hazai kereskedelmi bankok elemzői még ennél is alacsonyabb, 3–4,5 százalékos növekedést jósolnak. A kormányfő a visszafogottabb növekedési kilátásokat a globális pénzügyi és gazdasági válsággal magyarázza. Szerinte azonban így sem kell aggódnunk, hiszen Szlovákia jövőre is az egyik leggyorsabban növekedő európai gazdaságnak számíthat. Mindezt Fico azzal magyarázza, hogy a válság bennünket nem érint olyan mértékben, mint a nyugati országokat, amelyek több milliárd dollárt kénytelenek fordítani pénzintézeteik megmentésére.
Az alacsonyabb gazdasági növekedés ellenére a kormány nem szeretne módosítani a költségvetés sarokszámain. Fico szerint így betartják a költségvetés-tervezetben tett ígéretüket, amely szerint az államháztartási hiány jövőre nem haladja meg a bruttó hazai termék 1,7 százalékát. (s, mi)
A teljes cikk hétfői nyomtatott kiadásunkban olvasható.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.