Már a szakképzetlen munkaerőből is hiány van

Pozsony |

<p>Míg pár évvel ezelőtt az alkalmazottak aggódhattak amiatt, hogy mikor teszi őket lapátra a munkáltatójuk, mára fordult a kocka. A foglalkoztatottság növekedésének köszönhetően egyre több alkalmazott tervezi, hogy eddigi állását jövedelmezőbbre cseréli.</p>

Az elkövetkező időszakban még kiélezettebb lehet a szlovákiai cégek szakképzett alkalmazottakért folytatott harca. „Jelenleg az alkalmazottak több mint negyede tervezi, hogy hátat fordít a munkáltatójának, és egy jövedelmezőbb állás után néz” – nyilatkozta Adrian Suchánek, a Wincott People ügynökség személyzeti igazgatója, a társaság legújabb elemzésére hivatkozva. A most közzétett adatok elsősorban a cégvezetőknek okozhatnak fejfájást. „A szlovák piacon már most akut hiány van a szakképzett munkaerőből, de egyre nagyobb gondok vannak a szakképzetlen munkaerővel is. Az alkalmazottak növekvő fluktuációja jelentős kockázatot jelent a cégeknek, új alkalmazottakat ugyanis csak akkor tudnak magukhoz vonzani, ha a konkurenciánál nagyobb fizetést ajánlanak nekik” – tette hozzá Suchánek.

A Wincott People most közzétett felmérése alapján az új állást keresők körében a 35 évnél fiatalabbak dominálnak, akik még rugalmasabban tudnak alkalmazkodni az új feltételekhez. Az említett korosztály számára a legnagyobb motivációt a magasabb fizetés jelenti, többségüknek ugyanis még nincs saját lakása, márpedig ha ehhez jelzáloghitelt szeretnének felvenni, akkor elengedhetetlen a nagyobb bér. Az idősebb, 54 és 65 év közötti generációhoz tartozók ezzel szemben már a stabilitást tartják a legfontosabbnak a munkahely kiválasztásánál.

Amiben a fiatalabb és idősebb generációk is megegyeznek, hogy a többségük nem szívesen utazik nagyobb távolságra a munka után, és ragaszkodnak a kötött munkaidőhöz is. A megkérdezettek 40 százaléka megelégszik a kisebb fizetéssel is, ha cserébe délután hamarabb mehet haza a munkából. (TASR, mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?