Pozsony. Daniel Lipšic igazságügyi miniszter tegnap tárcaközi véleményezésre bocsátotta a végső parlamenti szavazás előtt múlt szerdán visszavont összeférhetetlenségi alkotmánytörvény tervezetét.
Már a hetedik próbálkozás
Pozsony. Daniel Lipšic igazságügyi miniszter tegnap tárcaközi véleményezésre bocsátotta a végső parlamenti szavazás előtt múlt szerdán visszavont összeférhetetlenségi alkotmánytörvény tervezetét. A tárcavezető a most előterjesztett javaslatba már bedolgozott néhány olyan képviselői indítványt is, melyet a parlament a második olvasatban elfogadott. A törvénnyel kapcsolatos észrevételeket e hét végéig lehet megtenni, a törvény-előkészítő tanács elméletileg már a jövő keddi ülésén elfogadhatja, másnap pedig a kormány elé kerülhet. Ha ott is rábólintanak a tervezetre, hamarosan ismét a parlament foglalkozhat vele. Vasárnap a Szlovák Televízió déli vitaműsorában Ľubomír Lintner, az ANO frakcióvezetője megismételte: képviselői indítványként az ANO is előterjeszt egy összeférhetetlenségitörvény-tervezetet. Kérdéses, melyik javaslat – Lipšicé vagy Lintneré – érkezik meg hamarább a parlamentbe, illetve hogy valamelyiket sikerül-e jogrendünkbe iktatni. Ez lesz a hetedik próbálkozás. (sza)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 03.20.
Mi az elnökválasztás tétje?
2021. 12.05.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.