Már 25 ezren kérték, hogy külföldről szavazhassanak

Választás 2020

Több mint száz országból 25 459-en kérték eddig, hogy külföldről, levélben adhassák le szavazatukat a szeptemberi parlamenti választáson – tájékoztatott Zuzana Eliášová, a belügyminisztérium szóvivője. A külföldről való szavazás lehetőségét legkésőbb augusztus 9-ig kell kérni, levélben és elektronikus úton is lehetőség van erre. A belügyminisztérium felhívta a figyelmet, hogy az érdeklődők ezt ne hagyják az utolsó pillanatra.

A kérvények harmada Csehországból érkezett, az Egyesült Királyság következik (13%), utána Németország (10%), majd Ausztria, Svájc, Hollandia, az USA, Belgium, Franciaország és Írország.

Elektronikus úton a belügyminisztérium honlapján lehet kérni a levélszavazást: https://portal.minv.sk/wps/wcm/connect/sk/site/main/zivotne-situacie/Volby/. Levélben pedig a következő címen: Ministerstvo vnútra SR, odbor volieb, referenda a politických strán, Drieňová 22, 826 86 Bratislava 29, SLOVAK REPUBLIC. Az űrlap szintén megtalálható a minisztérium honlapján.

A kérvényben fel kell tüntetni azt a külföldi címet, ahova a belügyminisztérium elküldi a választási útmutatót, a választási borítékot és a válaszborítékot. Aki írásban kéri a postai szavazást, az postán megkapja az összes szavazólapot is, aki elektronikusan, az letöltheti a kiválasztott párt jelöltlistáját a minisztérium honlapjáról – tette hozzá a tárca.

Ha a szavazólap hátoldalán is vannak képviselőjelöltek, azt is ki kell nyomtatni. Ha ezt nem tudja a választó egy papírlap elő-, illetve hátlapjára kinyomtatni, akkor külön-külön kell, majd a két lapot össze kell kapcsolnia.

A minisztérium figyelmeztetett, hogy ha a szavazólap hátlapja nincs kinyomtatva, akkor a szavazat érvénytelen. A listán maximum négy jelölt sorszámát lehet bekarikázni.

Ezt követően a szavazólapot a belügyminisztérium pecsétjével ellátott választási borítékba, azt pedig a válaszborítékba kell tenni, amelyen az szerepel: „VOĽBA POŠTOU – ELECTION BY MAIL”. A válaszborítékot úgy kell postára adnia, hogy legkésőbb szeptember 29-ig, tehát pénteken, 12 óráig biztosan megérkezzen a belügyminisztérium iktatójába.

Aki elektronikus úton kérvényezi a szavazást, azt is nyomon tudja követni, hol tart az ügyintézés és a kézbesítés, mégpedig a Szlovák Posta honlapján: https://tandt.posta.sk/. Az azonosításhoz a küldemény számát kell megadni, amit a választó e-mailben kap meg.

A kérvényező újra kérheti a dokumentumok elküldését, ha az első küldemény kézbesíthetetlenként visszaérkezik a belügyminisztériumba. A tárca erről e-mailben tájékoztatja a kérvényezőt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?