Pozsony. Meghosszabbította Matej Sudor mandátumát a kormány, azaz év végéig marad a Nemzetbiztonsági Hivatal igazgatói székében.
Mandátum decemberig
Pozsony. Meghosszabbította Matej Sudor mandátumát a kormány, azaz év végéig marad a Nemzetbiztonsági Hivatal igazgatói székében. „Mivel sem az MKP, sem az ANO nem értesített arról, hogy megegyeztek az új igazgató személyében, a kabinet tegnap úgy döntött, egyelőre marad Sudor a hivatal élén” – magyarázta Mikuláš Dzurinda kormányfő. A miniszterek tegnap rábólintottak a titokvédelmi törvény módosítására. Ha a parlament is elfogadja a tervezetet, akkor a Nemzetbiztonsági Hivatal mindenkori igazgatóját továbbra is a kormány fogja kinevezni és meneszteni; államtitkokkal biztonsági átvilágítás nélkül a három közjogi méltóságon kívül a parlament, a kormány és a bírók is megismerkedhetnek; a hivatal döntései ellen 15 napon belül lehet majd fellebbezni. A kormánytagok megvitatták a roma nők sterilizálásáról szóló jelentést is. „A rendőrségi nyomozás eredménye szerint senkit sem sterilizáltak törvénytelenül, az ügy ezzel számunkra lezárult” – tájékoztatott Csáky Pál emberjogi miniszterelnök-helyettes, majd hozzátette: rémhírterjesztés miatt nem tesz feljelentést a vizsgálat alapjául szolgáló Test és lélek című kiadvány szerzői ellen. A miniszterek egyetértenek abban, hogy október 28., az első Csehszlovák Köztársaság megalakulásának évfordulója legyen államünnep, ám nem akarják emelni a munkaszüneti napok számát. Még megfontolják, hogy május 1-jét vagy valamelyik egyházi ünnepet szüntessék-e meg. „A Veriteľ társaság már 11 gyógyszertárnak kifizette a kinnlevőségeit” – jelentette ki Rudolf Zajac egészségügyi miniszter, majd cáfolta, hogy a társaság a patikusoknak csak az összeg 80 százalékát kínálja. A tárcavezető felszólította a gyógyszertárakat, hogy kinnlevőségeikkel minél hamarább jelentkezzenek a Veriteľ Rt.-nél. A 2003-as Phare programból Szlovákia 57,1 millió eurót használhat fel. A kormány tegnapi ülésén 33 projektumot támogató pénzügyi memorandumot fogadott el, ezekre Szlovákia összesen 13 millió euróval járul hozzá. A pályázatok többsége szociális jellegű, valamint korrupció ellenes programokat támogat, illetve a kohéziós és strukturális pályázatokhoz szükséges felkészülést segíti majd. (sza, s)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 03.20.
Mi az elnökválasztás tétje?
2021. 12.05.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.