Májusban tovább csökkent a foglalkoztatottság

A szállodai kekeckedők többnyire nők és gazdagok

Március és április után májusban is folytatódott a foglalkoztatottság csökkenése, a leginkább sújtott ágazat a szállodaipar és a vendéglátóipar. Csak az IT-szektorban és a távközlésben, valamint a kiskereskedelemben nőtt a foglalkoztatás. A bérek csak a kiskereskedelemben emelkedtek – tájékoztatott a Statisztikai Hivatal (ŠÚ).

2020 májusában az egy évvel korábbihoz képest az IT és a távközlési ágazatban 5,2 százalékkal volt nagyobb a foglalkoztatottság, viszont a szállodaiparban 18,9 százalékos, a vendéglátásban pedig 12,2 százalékos a csökkenés. A sorban az építőipar (8 százalék), az ipar (6,6 százalék), a kiskereskedelem (5,5 százalék), az autóeladás és autójavítás (5,1 százalék) a nagykereskedelem (3,9 százalék) és a közlekedés és raktározás (2,4 százalék) következik.

2020 első öt hónapjának átlagát viszonyítva 2019 azonos időszakához átlagosan 5,1 százalékkal nőtt a foglalkoztatottság az IT-szektorban és a távközlésben, valamint 0,3 százalékkal a közlekedésen és raktározásban. Az iparban 4,5 százalékos a csökkenés, a szállodaiparban és a vendéglátóiparban 4,2 százalékos. A kiskereskedelemben 3,6, az építőiparban 2,7, a nagykereskedelemben 2,2, az autóeladásban és az autójavításban 1,6 százaléknyival dolgoztak kevesebben, mint 2019 első öt hónapjában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?