Magyarügyek 2016-ban

Pozsony |

<p>Jó vagy rossz volt a kisebbségi politika szempontjából az idei év? Az MKP nem jutott a parlamentbe, a Híd viszont kormánypárt lett. Nézzük az eseményeket.</p>

Az év első hónapjait a választási kampány határozta meg, amely gyakorlatilag már 2015-ben is gőzerővel folyt. A két magyar párt külön indult, ami meglátszott a kampányon is. Az MKP megpróbálta saját listáját „közösségi összefogás listájaként” beállítani azáltal, hogy több, látszólag független és párton kívüli jelöltet is indított, de a stratégia nem jött be. Nem segített az sem, hogy az MKP kampányát erősítette a Csemadok, emellett jelentős magyarországi kormányzati és médiatámogatást is élvezett. Az eredmény ezzel együtt 4,04% lett, vagyis az MKP maradt parlamenten kívüli párt, ami végül Berényi József pártelnök lemondásához vezetett.

Váratlan koalíció

A Híd ugyan bejutott a parlamentbe, de a 6,5%-os eredményt ez a párt sem teszi a kirakatba. A választási eredmények azonban gyakorlatilag patthelyzetet eredményeztek: a Smer-nek megszokott koalíciós partnerével, az SNS-szel együtt csak 64 képviselője lett, a jobboldalnak – SaS, Sieť, Híd és OĽaNO – pedig csak nagyon kockázatos kormányzást lehetővé tevő 76. A Híd és a Sieť a stabilabb – Smer–SNS–Híd–Sieť – koalíciót választotta. A koalícióban a Híd kezdetben két miniszteri – környezetvédelmi és igazságügyi tárca –, egy parlamenti alelnöki, több államtitkári pozíciót – közte az oktatási minisztérium államtitkári posztját – és két kormánybiztosi posztot kapott. Ez egészült ki a Sieť felbomlása után egy újabb miniszteri – közlekedési tárca – és több államtitkári poszttal.

Eddigi eredmények

A választási kampány egyik fontos eleme is volt az úgynevezett kisiskolák megmentése. A választások idején érvényes jogszabály alapján veszélybe került volna szeptembertől a kis létszámú alapiskolák működése, sok magyar tannyelvű iskola is bezárhatta volna kapuit. A vonatkozó törvényt a kormány javaslatára júniusban úgy módosította a parlament, hogy ez a veszély elhárult. Emellett nőtt a magyarórák száma is az alsó tagozaton, ami szintén az egyik követelése volt a magyar iskolák megmentéséért indított petíciónak. Jövőre a korábbi 3,9 millió euróról 4,5 millióra nő a kisebbségi kultúra támogatása, ezen belül a magyar kisebbség 1,95 millió helyett 2,25 millió euró támogatásra számíthat. A jövő évesnek csaknem a dupláját – 8 millió eurót – kapják 2018-tól a kisebbségek – a magyar mintegy 4 millió eurót – a kisebbségi kulturális alapról szóló törvény tervezete alapján, amely már túljutott a tárcaközi egyeztetésen, várhatóan az év első hónapjaiban kerül a parlamentbe.

Magyar–magyar

A választások előtt nem sikerült a magyar–magyar összefogás, a választások után pedig az MKP utasította el a Híd tárgyalási ajánlatát, viszont novemberben – civil körítéssel – tárgyalóasztalhoz ült a két párt. Igaz, a tárgyalások nem a konkrét együttműködésről szóltak, hanem – egy hosszabb távú folyamat első lépéseként – a szlovákiai magyar oktatásügyet vitatták meg a résztvevők. Hogy a folyamat valóban eredményezi-e a két párt közeledését, azt a 2017-es megyei önkormányzati választások mutatják meg.

Botrányok

A Híd a kormányba lépéssel felbolygatta a magyar közéletet. Az SNS-szel és a Smerrel kötött koalíció miatt sokan „árulónak” tartották/tartják mind a magyar oldalon, mind a demokratikus szlovák értelmiségi körökben. Legalábbis részben kénytelen volt vállalni koalíciós partnereinek a botrányait is, így a pártra is rányomta bélyegét például a Bašternák-ügy. Bugár Béla pártelnöknek védekeznie kellett amiatt is, hogy még 2005-ben vett telkét több százezer eurós haszonnal adta el az államnak 2014-ben, mert kiderült, az az R7-es nyomvonalán fekszik. Hasonló ügybe keveredtek Hideghéty Ferenc és Gál György, a Szlovák Földalap volt vezetői, akik 2012-ben vettek „jó helyen”, a gyorsforgalmi út nyomvonalán telket, amit 2014-ben adtak el többszörös áron.

Nem úszta azonban meg botrány nélkül az MKP sem, amelyre a gyanú árnyéka vetül: 200 millió forintos (655 ezer euró) támogatást kapott választási kampányára a Főnix Polgári Társuláson keresztül a magyar Miniszterelnökségtől.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?