Magyarország szétszakadása

A kormánypárt ráadásul – a cikk írásának idején ismert, még nem teljesen végleges adatok szerint – 364 203 új szavazót szerzett 2014-hez képest.

Erre a bővülésre talán még maga a Fidesz sem számított, hiszen az előző négy választás során rendre felülmérték a pártot a közvélemény-kutatók, így most is arra lehetett számítani, hogy az előzetesen ismeretlen pártpreferenciájú szavazók végül inkább az ellenzéknek jelentenek tartalékot. Innen jött az a feltételezés, hogy a magas részvétel inkább az ellenzéknek kedvez, főleg, hogy a kutatások mellett ezt mutatták az időközi választások tapasztalatai is. Mégsem így lett: a relatíve magas részvétel csak a fővárosban jelentett előnyt az ellenzéknek, vidéken, főként a kistelepüléséken egyértelműen a Fidesz profitált belőle. Végül a Jobbik nagyjából a 2014-es támogatottsági szintjén maradt, és saját várakozásaihoz képest messze alulteljesítve, csupán egyetlen egyéni választókerületet nyert (Dunaújváros). 

A balközép pártok pedig a maguk tortájat osztották újra: a 2014-es MSZP–DK–Együtt–PM–MLP-lista és az LMP összesen 1 558 151 szavazatot kapott, 2018-ban az MSZP–Párbeszéd, a DK, az Együtt, az LMP, a Momentum és az MKKP 1 583 440-et – a jelenlegi feldolgozottsági adatok szerint. A fragmentált baloldali ellenzék legfőbb eredménye, hogy a fővárosban legyőzte a Fideszt. 2014-hez képest további 4 egyéni mandátumot szerezve a 18-ból immár 12 választókerületet mondhat magáénak. Sőt, a maradék 6 fővárosi választókerületből 5-öt gond nélkül megnyerhettek volna, ha lett volna szélesebb körű baloldali koordináció. Egyedül a budapesti 6-os számú választókerületben kellett volna a győzelemhez a jobbikos jelölttel együttműködni. Ezek az eredmények jól mutatják, hogy a Budapest–vidék politikai törésvonal az eddiginél is mélyebb szakadékká vált Magyarországon. A fővároson kívül egyetlen választókerületben tudott nyerni baloldali jelölt, Szegeden újrázott a szocialista képviselő, Pécsen pedig nyert egy mandátumot a független Mellár Tamás, de ő is inkább konzervatívként határozza meg önmagát.
 

Területi szempontból vizsgálva az eredményeket az látható, hogy a kormánypárt fölényes győzelmét a falvakban elért kiugró támogatottságának (58%) köszönhette. A községekben a Fidesz mellett a Jobbik van még jelen, a baloldali pártok ezen a települési szinten alig léteznek. A városokban és a nagyobb megyei jogú városokban már egyenletesebb a szavazateloszlás, de itt is csak a Fidesz és a Jobbik tudott növekedni, míg a baloldal vesztett korábbi támogatottságából. Így végeredményben Budapest a baloldali ellenzéki pártok szigetévé vált az országban, ahol a Fidesz jelentősen gyengült, a Jobbik pedig egyelőre a mérséklődése ellenére sem releváns szereplő.

Az is kiolvasható az adatokból, hogy minél fejletlenebb és szegényebb egy település, annál jobb a Fidesz eredménye. Ennek pedig aligha az az oka, hogy a kormánypárt nagyvonalú szociálpolitikát vagy hatékony vidékfejlesztést folytatna. Sokkal inkább a kormány migrációs veszélyre leegyszerűsített kampányának erős hatása, a kormányzati propagandára korlátozott vidéki nyilvánosság, a kiszolgáltatottság következtében könnyebben irányítható szavazatok és a kistelepülésekre inkább elérő szervezettség áll a háttérben. Ugyanakkor vannak a kormányzati politikának olyan elemei is, amelyek a baloldali kritikák ellenére is valódi népszerűségnek örvendenek, így például a közmunka intézménye, illetve a rendpárti politika. Mindezzel szemben a Jobbik nem elég versenyképes a falvakban, a baloldali ellenzék régi szervezetei pedig már nem, vagy az újabb pártokat tekintve még nem léteznek. 

A területi megosztottságban látható politikai törésvonalak szociológiai szempontból is megragadhatók. A választási eredmény visszaigazolta azt, amit az elmúlt időszakban már a közvélemény-kutatások is jeleztek. A kormánypárt szavazótábora részben lecserélődött: csökkent körükben a polgári karakterű, magasabb státuszú, iskolázott, fővárosi szavazók aránya, és jelentősen nőtt a falvakban, illetve kisvárosokban élő, alacsony státuszú szavazók aránya. A Fidesz támogatói egyre idősebbek, náluk csak a végzetesen elöregedő szocialisták tábora korosabb. Ugyanakkor a korábbiakhoz képest aktívabb fiatalok ma főként az újnak mondható pártok, a Jobbik, az LMP és a Momentum mögött állnak, őket már a Fidesz sem képes elérni. Az is jellemző, hogy ahol a legjobbak az iskolázottsági mutatók, ott a Fidesz rontott a 2014-es eredményéhez képest, míg az iskolázatlanok körében jelentősen javult.

A választások után vitathatatlan a Fidesz egyértelmű fölénye a szétaprózódott ellenzékkel szemben, és a kormány felhatalmazása és stabilitása sem lesz megkérdőjelezhető, társadalmi megnyugvás mégis aligha várható. Az eddig összeszámolt belföldi szavazatok szerint a Fideszre nagyjából két és fél millió voks érkezett, míg az összes ellenzéki pártra együttvéve ennél valamivel több, ám a választási rendszerből adódóan ebből a kormánypártnak kétharmados parlamenti többsége adódik, amit már önmagában is nehéz elfogadni azoknak, akik Orbán Viktor leváltására szavaztak és számszerűleg valamivel többen voltak. Ráadásul, ahogy láttuk, a választási adatok a magyar társadalom többszörös szétszakadását tükrözik. Mély politikai törésvonal húzódik főváros és vidék, idős és fiatal, fejlett és fejletlen területek között. Minden elemében különböző politikai identitások, és párhuzamos valóságok alakultak ki, és e világok között szinte semmiféle átjárás sincs. 

A kormánypárt szavazóinak többsége számára Orbán Viktor és pártja kizárólagosan képviseli a nemzetet. Számukra – nem függetlenül a Fidesz 2002 óta ezt üzenő politizálásától – mindenki, aki a kormányt kritizálja, hazaáruló, bevándorláspárti külföldi ügynök, de legalábbis nem jó magyar. A Fidesz ebben a közegben olyan hangulatot teremtett, hogy egyes kampányrendezvényeken a kormánypárti hívek egyenesen az ellenzékiek kivégzését követelték. Ezzel szemben az ellenzéki oldalon nem létezik egységes politikai identitás, a kormányfőt és szűk körét azonban szinte minden ellenzéki szereplő korrupt bűnszervezetnek látja. A kormánypárti tábor számára a végletekig fokozott, már-már abszurd félelemkeltő bevándorlásellenes kam­pánya egy olyan álvalóságot hozott létre, amely gyakorlatilag minden más problémát kizár, ezt a félelmet pedig az ellenzéki oldalon sokan képtelenek elfogadni és megérteni. A választás után részben erre is visszavezethetően meg is indult a kormánypárti szavazók lenéző „vidékizése”, és a Fidesz ellen szavazók ezrei gondolkodnak azon, hogy kivándorolnak az országból. A sérelmek olyan mélyek és annyira kibékíthetetlenek, hogy az elfogadás a szembenálló oldalak között jelenleg szinte elképzelhetetlen. Pártpolitikai értelemben azonban a Fidesz érdekelt ennek a megosztottságnak a fenntartásában, amíg ugyanis a kormányoldal egységes, az ellenzéki oldal pedig felaprózott, addig a társadalom szétszakadása az Orbán-rezsim hatalomban tartását szolgálja. Sőt, a kormánypárti tábor voltaképpen csak az ellenségképek folyamatos felmutatása révén tartható össze.

Ebből következően a következő Orbán-kormány politikája nem fog érdemben változni, hiába várnak sokan konszolidációt. A magas részvétel és a biztos parlamenti többség kellő legitimációt biztosít a kormánynak ahhoz, hogy az elmúlt nyolc évben kiépített illiberális politikai rendszerét kiteljesítse, és még inkább represszív legyen a hatalomgyakorlás. A kormánypárt tovább szűkíti a vele szemben kritikus intézmények, a kormánykritikus sajtó és a civil szervezetek működését. Ezáltal pedig a politikai alternatívaképzés lehetőségei is csökkenek.

Juhász Attila
szakmai vezető, Political Capital