Magyarország háború előtti tervei

HORBULÁK ZSOLT

Ma teljesen abszurdnak tűnik, hogyan is üzenhetett hadat – az akkor bár megnagyobbodott, 170 ezer négyzetkilométer kiterjedésű és tizenhárom millió lakost számláló – Magyarország a világ akkor és ma is legnagyobb kiterjedésű államának. Az elkerülhetetlen sorsszerűség, a vezetők rövidlátása vagy külső kényszerek játszottak közre? Két emberöltő távlatából, a következményeket jól ismerve még mindig nehéz mindenki számára elfogadható indokot találni.

Az újabb nagy háború magvát a Párizs körüli békeszerződésekkel vetették el. „Ez nem béke, hanem húsz évre szóló fegyverszünet” – jelentette ki Ferdinand Foch francia marsall. A háborúra való készülődés azonban csak a 1930-as évek közepétől indult meg. Akkor két nagyhatalom, Németország és Oroszország növelte arzenálját jelentősen, de Nagy-Britannia és az Egyesült Államok haditengerészete, valamint Franciaország szárazföldi hadereje a legnagyobbak közé tartozott (Japán már 1931 óta háborúzott Kínával). Azonban ez még nem keltett feltűnést, mivel Németország csak egy szintre próbált jutni a többi nagyhatalommal, Oroszország fegyverkezési programja pedig ismeretlen volt. Nem véletlen, hogy a világpolitika által e két kiközösített ország a 20-as–30-as évek fordulóján komoly katonai együttműködést fejtett ki.

Támadási tervek a ’30-as évek legvégétől születtek. Ebben természetesen a Harmadik Birodalom járt az élen. A német vezetésű gazdasági teret fegyverrel szerették volna kialakítani, miközben bizonyos területi követeléseket az akkori nemzetközi politika is elismert, illetve jóváhagyott. Így került újra német közigazgatás alá a Ruhr-vidék, majd Ausztria és Csehország, végül Memel Kelet-Poroszországban.

A magyar külpolitika kényszerpályája már ekkor kirajzolódott. Mivel a határkérdés előnyös megoldását csak Németország segítségével érhette el, óhatatlanul kiszolgálói felé sodródott. S bár semmiféle magyar háborús terv nem létezett, az ország honvédelmét meg kívánták erősíteni; 1938 márciusában született meg a győri program, amely az elkövetkező öt évben egymilliárd pengőt szánt a honvédelemre.

Tervek az ország hadszíntérré válására más hatalmak részéről születtek. A Szovjetunió 1940. szeptember 18-án elkészítette a Németország elleni felvonulási tervet. Ebben Szilézia elfoglalását Lengyelországon keresztül akarta megvalósítani. Hitler a Barbarossa-tervet 1940 novemberében határozta el, a parancsot december 18-án írta alá. Előzménye az augusztusban született úgynevezett keleti hadműveleti terv volt. A Szovjetunió 1941 januárjában egy másik tervet is készített, amelyben Königsberg és Budapest birtokbavételével számolt.

Furcsa háborúk időszaka

Mikor 1939. szeptember 1-jén Németország lerohanta Lengyelországot, a szerződésben segítségnyújtásra kötelezett Franciaország nem támadta meg Németországot, hanem jól kiépített erődrendszerébe húzódott viszsza. Magyarország ebben a konfliktusban nem engedélyezte, hogy német csapatok vonuljanak át az országon; a lengyel–magyar barátság nevében száznegyvenezer menekült távozott nyugatra Magyarországon át.

A furcsa háborúk sora tovább folytatódott, amikor Oroszország az év telén megtámadta Finnországot. Itt minden ország, többek között Németország és Anglia is a finnek egyenlőtlen küzdelmét támogatta a területszerző szovjetekkel szemben.

Magyarország alapvető külpolitikai célja továbbra is a békés revízió volt. Legnagyobb ellenfelének Románia számított. A magyar–szovjet együttműködésre 1940 augusztusában nyílt esély: akkor a Szovjetunió ultimátumot intézett Romániához Észak-Bukovina és Moldávia átengedésére. Mivel a két szövetségese közötti fegyveres konfliktus nem állt Németország érdekében, ezért a románok számára a hátrálást ajánlotta. A második bécsi döntés – még mindig békés úton történő területgyarapodásként – egy hónap múlva adta vissza Észak-Erdélyt.

Katonai akcióra, még a háborúba való hivatalos belépés előtt, Jugoszlávia Németország általi megtámadásával került sor. 1941. március 25-én Jugoszlávia csatlakozott a háromhatalmi egyezményhez. Két nap múlva azonban Belgrádban államcsíny történt. Hitler elhatározta, hogy megbünteti az országot. A német csapatok Magyarországon is átvonulva 6-án megtámadták Jugoszláviát. Magyarország, mivel barátsági szerződésben állt a déli szomszéddal, csak abban az esetben volt hajlandó katonailag is részt venni az akcióban, ha Jugoszlávia mint ország megszűnik, atrocitás éri a magyar kisebbséget vagy hatalmi vákuum alakul ki a Délvidéken. Az akciótól óva intette a magyar kormányt Nagy-Britannia. Tragikus gesztusként Teleki Pál miniszterelnök április 3-án reggel öngyilkosságot követett el. Bár jugoszláv gépek 7-én és 8-án magyar célpontokat bombáztak, a honvédség csak a horvát függetlenség kinyilvánítása utáni napon, 11-én lépte át a határt. A brit hadüzenetre azonban egészen december 6-ig nem került sor.

Kassa bombázása

A casus belli, ami Magyarországot belesodorta a hadüzenetbe, Kassa bombázása volt. Az incidens ma sem tisztázott teljesen. A legelterjedtebb nézet szerint provokáció történt, amit német, szlovák vagy román repülőgépek hajtottak végre. A legújabb feltételezések szerint a három – összesen 29 felrobbant bombát ledobó – gép szovjet volt. A halálos áldozatok száma 30, a sebesülteké 285 volt. Két oka is lehet a történteknek: a már hadban álló Szlovákiát akarták támadni, de célt tévesztettek, Eperjes helyett Kassa fölé repültek, vagy Kassa lehetett a cél, de nem tudták, hogy ez akkor már Magyarország része volt. Mindkét ok tehát tévedésen alapulna. A hadüzenetet június 27-én jelentették be. Ezt a képviselőház egyhangúlag elfogadta.

Ismert tény, hogy a hadba lépést leginkább a tisztikar kívánta. A közvélemény tartózkodóbb volt. A katonákat alapvetően a német hadi sikerek kápráztatták el. Ekkor már egész Nyugat-Európa és a Balkán nyugati része német megszállás alatt volt. Szinte mindenki arra számított, hogy az orosz hadjárat is heteken belül győzelmesen véget fog érni. A lakosság pedig egyrészt a hagyományos németbarátság miatt, másrészt a határrevízió támogatásáért bízott Németországban. Mindkét csoportra jellemző volt a kommunistaellenesség és Szovjetuniótól való félelem.

1941 júniusában német részről még nem volt igény a magyar katonai részvételre. A szövetségesek közül csak Finnországra és Romániára számítottak. A honvédséget nem tartották igazán jelentős erőnek, de Hitler a magyarokkal amúgy sem szimpatizált. Mivel gyors győzelemre számítottak – ez volt az egyetlen villámháborúnak is tervezett hadjárat –, nem akartak osztozni a zsákmányon. Nagyobb áldozatvállalásra csak a moszkvai csata után szólították fel a magyar kormányt.

Konklúzió

A szovjet–német háborúig számos szövetségi konstelláció alakult ki. Többek között Hitler nagyon sokáig reménykedett abban, hogy Angliával ki tud egyezni. Ennek kudarca után egy ideig egy britellenes német–spanyol–francia–olasz–szovjet paktum létrehozásán munkálkodott. Egy furcsa szövetség, a szovjet–német 1939. augusztus 23-án valóban meg is született. Az 1939. március 31-i brit–francia garanciát Lengyelország függetlenségének biztosítására május 12-én Romániával, majd május 23-án Görögországgal is aláírták. Románia a német, Görögország a brit oldalon kapcsolódott be a háborúba.

1941 júniusában tulajdonképpen még nem volt nyomás német részről, hogy Magyarország is vegyen részt a keleti hadjáratban. Sőt az angolszász hatalmak jóindulatát megőrizve, amire Horthy Miklós kormányzó mindig is törekedett, a formális függetlenség megtartása lett volna a legkézenfekvőbb megoldás. Más részről tény, hogy nem csak a területi követeléseket támasztó Finnország és Románia üzent hadat a Szovjetuniónak már Magyarország előtt, hanem Olaszország és Szlovákia is, önkéntesekkel pedig Spanyolország és Horvátország. Németország kegyeiért kiélezett verseny folyt.

Horthy Miklós az utolsó pillanatig, 1944 szeptemberéig abban reménykedett, hogy lesz egy balkáni szövetséges partraszállás, és az ország az angolszászok előtt kapitulálhat. Csak szeptember 28-án küldte Moszkvába a fegyverszüneti tárgyalásokkal megbízott küldötteit. De akkor az ország már fél éve német megszállás alatt állt, a vidéki zsidóságot deportálták, és az ország teljes hadereje a keleti fronton harcolt. A tisztikar meghatározó része pedig még ekkor is a német szövetség fenntartása mellett állt ki.

Kimaradhatott volna-e Magyarország a világháborúból? A szakemberek egyöntetű véleménye szerint nem. Magyarország úgy csatlakozott Németországhoz, akárcsak a többi kelet-európai csatlós állam, kilépni is akkor próbált, amikor már a Vörös Hadsereg elérte a határait. Sorsa elől még a többé-kevésbé el nem kötelezett Bulgária sem menekülhetett: bár katonailag nem vett részt a keleti hadjáratban, és a szovjetek érkezése előtt hadat üzent Németországnak, nem kerülhette el, hogy „felszabadítsák”. Esetében a Szovjetunió 1944. szeptember 9-én egy olyan országot támadott meg, mely hadban állt a náci Németországgal!

Sokáig úgy tűnt, hogy Magyarország ügyesen tud lavírozni a nagyhatalmak és a szomszéd államok hálózatán belül, mégis az egyik legnagyobb veszteséget elszenvedő országként fejezte be a háborút. A legnagyobb hiba talán akkor történt, mikor 1944. október 15-én meghiúsult a kiugrás, sőt még jobban elkötelezte magát Németország mellett.