Orbán Viktor magyar és Eduard Heger szlovák kormányfő
Magyarország a jövő év elején ad zöld utat a finn és a svéd NATO-csatlakozásnak
A V4-es miniszterelnökök kassai találkozóján Orbán Viktor (Fidesz) magyar kormányfő ígéretet tett arra, országa a jövő év elején ratifikálja a finn és a svéd NATO-csatlakozást. Eduard Heger (OĽaNO) szlovák miniszterelnök pedig segítséget kért V4-es kormányfőktől arra az esetre, ha a szlovákiai orvosok tömeges felmondása miatt veszélybe kerülne a hazai egészségügyi ellátás. A négy ország vezetői az ukrajnai helyzetről, az energia- és a menekültválságról is egyeztettek.
Heger szerint nagyon konstruktív volt a V4-es miniszterelnökök kassai találkozója. Megköszönte, hogy a másik három állam segít Szlovákia légterének védelmében és az ország energetikai biztonságának garantálásában, amit az energetikai infrastruktúra kölcsönös összekötése tesz lehetővé. „Ma pedig segítséget kértem a miniszterelnök uraktól az egészségügy területén. Azt kértem, jövő hónaptól, szükség esetén, küldjenek orvosokat a kórházainkba” – tette hozzá Heger. Arról is beszélt, a másik három ország beleegyezett, a határrégióban lévő kórházi kapacitásaikat, ha szükséges, Szlovákia rendelkezésére bocsátják.
A NATO és a háború
A szlovák miniszterelnök elmondta, arra kérték a magyar kormányfőt, Magyarország ratifikálja a finn és svéd NATO-csatlakozást. „Azt az ígéretet kaptuk, hogy a következő év legelején erre sor is kerül. Ez egy konkrét ígéret” – jelentette be ezzel kapcsolatban Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök a négy vezető közös sajtótájékoztatóján. „Magyarország támogatja a két ország NATO-tagságát” – erősítette meg Orbán.
A V4-es vezetők Ukrajna kapcsán abban állapodtak meg, jövőre is stabil pénzügyi támogatást nyújtanak az országnak. „Egyetértünk abban, hogy Ukrajna egyértelmű katonai, anyagi és humanitárius támogatása fontos az orosz agresszió visszaszorítására” – mondta erről a témáról Petr Fiala cseh miniszterelnök azzal, támogatják Ukrajna területi integritását és szuverenitását. Morawiecki szerint, mivel az oroszok folyamatosan támadják az ukrán energetikai infrastruktúrát, félő, hogy a télen újabb menekülthullám indul meg az országból. Felszólította az Európai Bizottságot, nyújtson támogatást azoknak az országoknak, így a V4-eknek, amelyek a keletről érkező menekülthullám költségeit viselik. „Oroszország fenyegetést jelent Európa számára” – idézte a lengyel miniszterelnök a V4-es vezetők közös álláspontját, és hozzátette, az orosz gáz árát a Bizottságnak hatékonyan kellene szabályoznia. Morawiecki rámutatott, az Oroszország által okozott infláció pedig egész Európát sújtja. „Ez mind a négyünk véleménye” – tette hozzá.
Petr Fiala cseh miniszterelnök arról is beszélt, a négy ország folytatni szeretné az energetikai rendszereik összekötését, és közös céljuk, hogy megszabaduljanak az orosz fosszilis energiahordozóktól való függéstől. Ezzel együtt azt az álláspontot is képviselik, hogy az egyes uniós tagállamok maguk állíthassák össze az enregiamixüket. Ebben pedig Fiala szerint Csehország a zöld- és a nukleáris energiának is fontos szerepet szán.
Menekültek, határok
A menekültválság kapcsolatban Heger kijelentette, akár pénzügyileg is segíteni szeretnék Magyarországot a déli határ őrzésében, ahol a legtöbben lépnek be illegálisan a schengeni övezetbe. Illetve támogatják Budapestnek a probléma kezelésére vonatkozó lépéseit. Orbán erről elmondta, a szerb-magyar határt már jobban védeni nem lehet, inkább a balkáni országokban kell megfékezni a migrációt. „Ebben az évben több mint 250 ezer illegális határátlépést állítottunk meg az ország déli határainál” – mondta a magyar miniszterelnök azzal, több mint 1,5 millió eurót költöttek eddig a határvédelemre. Azt is megemlítette, a szerbekkel és az osztrákokkal közös határvédelmi együttműködésbe kezdtek.
A találkozó
Magára a találkozóra a kassai Bankó Hotel termeiben került sor, elsőként Heger érkezett az esemény házigazdájaként. Percekkel később ő fogadta Orbánt, akinek átadott egy Szlovákia felirattal ellátott sálat. Orbánt követően a lengyel kormányfő, Mateusz Morawiecki érkezett meg a helyszínre. Legvégül Petr Fiala cseh kormányfő is befutott. A hosszan tartó megbeszélés zárt ajtók mögött zajlott. Helyszíni tudósítónk arról számolt be, bár a tárgyalás és a sajtónak szánt nyilvános szereplések szigorú idővonalhoz voltak kötve, már a kormányfők érkezése is fél órás késéssel történt, majd, az egyeztetés elhúzódása miatt, a sajtótájékoztató is csúszva kezdődött.
Feszült előzmények
A V4-es miniszterelnökök kassai tárgyalását komoly diplomáciai feszültségek előzték meg, amelyeket Orbán nagy-magyarországos sálja csak fokozott. A magyar kormányfő vasárnap egy labdarúgó mérkőzésen viselt egy olyan sálat, amelyen a történelmi Magyarország határai láthatóak. „Észrevettem, hogy Orbán Viktor régi sálat visel, ezért ma egy újat ajándékoztam neki” – írta Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő csütörtökön délelőtt a közösségi oldalán egy kép mellé, amelyen az látható, hogy a kassai találkozó előtt egy szlovák címert ábrázoló szurkolói sálat ajándékozott a magyar miniszterelnöknek. „Magyar, szlovák két jó barát! Indul a V4-csúcs Kassán” köszönte meg a Szlovákia feliratú sálat Hegernek Orbán. A V4-es vezetők közös sajtótájékoztatóján a nagy-magyarországos sálat firtató újságírói kérdésre pedig Orbán angolul azt mondta: Take it easy! (Vedd könnyedén!)
Peter Fiala cseh miniszterelnök egyébként már a találkozó előtt közölte, rá fog kérdezni a magyar kormányfőnél a szurkolói sál ügyére. A múlt héten pedig kiderült, a cseh delegáció bojkottja miatt le kell fújni a visegrádi országok házelnökeinek találkozóját. A cseh alsóház és felsőház vezetői ugyanis elfogadhatatlannak tartják a magyar kormány politikáját, külön kiemelve azt, mennyire káros, hogy a magyarok kétoldalúan tárgyalnak Oroszországgal bizonyos energiahordozók szállításáról. A cseh Seznam Zprávy portál szerint, a lengyel szejm két kamarájának vezetői sem vettek volna részt a találkozón, tehát a házigazda Szlovákián kívül mindenki visszamondta a meghívást. Kövér László (Fidesz) magyar házelnök sajnálatát fejezte ki a fejlemények miatt, és azzal vádolta meg a cseh parlament két házának elnökeit, hogy megjegyzéseik „igaztalanok és tiszteletlenek”, és „nem felelnek meg a tényeknek”, írja a Telex.
Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő még helsinki látogatásán azt mondta a Sanna Marin finn kormányfővel közös sajtótájékoztatóján, hogy Lengyelország Szlovákia és Csehország oldalán meg fogja kérni Magyarországot, hogy gyorsan ratifikálja Finnország és Svédország NATO-csatlakozását. Törökországon kívül csak Magyarország nem tette még ezt meg. Még márciusban pedig azért maradt el a V4-es országok védelmi minisztereinek Budapesti találkozója, mert a cseh és a lengyel miniszterek visszamondták a részvételüket.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.