Magyar szervezetek a kisebbségi kultúra támogatásáról

Pozsony |

<p>Más-más módon látja a szlovákiai magyar civil és politikai érdekképviselet a kisebbségi kultúrára szánt kormánytámogatás összegét érintő változtatásokat, abban viszont mindegyik egyetért, hogy a támogatások csökkentése nem járható út.</p>

Az érintettek reakciói a szlovák kormány kisebbségügyi kormánybiztosának azon hétfői bejelentése alapján láttak napvilágot, amely szerint a vártnál kisebb mértékben, az idei 4 és fél millió euróról 4 és negyed millióra csökken a kisebbségi kultúrára szánt kormánytámogatás. A támogatás keretösszegét a jövő évi költségvetés tervezetében a múlt héten még mindössze 1 millió euróban határozta meg a pénzügyi tárca.

Berényi József, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke az MTI-nek azt mondta: kiábrándítónak tartja a kisebbségi kultúrára szánt állami költségvetés körül kialakult helyzetet. Rámutatott: nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy mindenképpen csökkenésről van szó. "Három nap alatt nem szoktak véleményt változtatni a költségvetési javaslattal kapcsolatban. Vagy az első javaslat, vagy a helyreigazítás egyszerű átverésnek minősíthető. A kormány így akarja eltakarni, hogy nem kívánja növelni az identitás megőrzésére elkülönített tavalyi négy és fél milliós támogatást, pedig a magyar közösség számának csökkenése ezt indokolná" - jelentette ki Berényi József.

Tokár Géza, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának szóvivője az MTI-nek adott nyilatkozatában azt hangsúlyozta: látni kell, hogy a szlovákiai magyar civil szektor mennyire rá van szorulva erre a támogatásra, és ezért az erre szánt keret összegét a jelenlegi szinten kell tartani. Rámutatott: az volna a kívánatos, ha a kisebbségi kultúrára szánt összeget és az elosztását törvényben szabályoznák, és az ezzel kapcsolatos mechanizmusokat átláthatóbbá lehet tenni - szögezte le.

Bugár Béla, a Híd elnöke a kisebbségi kultúrára szánt kormánytámogatás összege kapcsán a kisebbségi kormánybiztos által folytatott tárgyalást sikeresnek tartja, mivel, mint mondta: a megszorításokról rendelkező kormányhatározat 10 százalékos kiadáscsökkentéssel számol minden intézmény esetében, a kisebbségi kultúrára szánt összeg pedig csak 5 százalékkal csökkenne az ideihez képest. A tárgyalások még nem zárultak le véglegesen; "még megpróbáljuk valahogyan azt a 250 ezret is visszacsalogatni" - fogalmazott Bugár Béla.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?