Magyar szakember is

Pozsony. Rudolf Schuster államfő tegnap meghallgatta az áram- és vízszolgáltatókat, a telefonhálózatokat stb. felügyelő hivatal árszabályozási tanácsába javasolt személyeket, köztük az MKP jelöltjeként Híves Györgyöt, Lukanénye polgármesterét.

Pozsony. Rudolf Schuster államfő tegnap meghallgatta az áram- és vízszolgáltatókat, a telefonhálózatokat stb. felügyelő hivatal árszabályozási tanácsába javasolt személyeket, köztük az MKP jelöltjeként Híves Györgyöt, Lukanénye polgármesterét. A testület az egyes hálózati szolgáltatások árával kapcsolatban köteles állást foglalni. A több mint két évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkező Hívest a nyolc jelölttel együtt a parlament javasolta tanácstagságra, közülük az államfő hármat választ ki. „Elmondtam, a tanácsban való jelenlétem azért is szükséges, hogy ne fogadhassanak el például olyan határozatokat, mint amilyenek jóváhagyásával egy-két évvel ezelőtt próbálkoztak, vagyis hogy a déli járásokban élőknek földgázból alacsonyabb köbméterlimitet szabjanak, mint az északiakban lakóknak” – számolt be lapunknak Híves György az egyik felvetődött témáról. Az akkori tervezett döntést az alkotmánybíróság mint alaptörvénybe ütközőt semmissé nyilvánította. Híves közölte, megválasztása esetén elsősorban a nagycsaládosoknak, a közületek közül pedig leginkább a kórházaknak és a szociális intézményeknek biztosíttatna kedvezményes szolgáltatásokat, de csak a pénzügyi tárcával folytatott egyeztetések alapján, mert – mint mondta – „az egyik dolog a szív, a másik meg a lehetőség”. (kár)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?