Magyar diákok Prágában

Budapest helyett Prága Gyökeresen megváltozott a helyzet Csehszlovákia magalakulását követően: a Kisantant államaként Magyarország ellenséges országgá vált az új hatalom szemében, így a továbbtanulást választó diákok szemében Prága lett a legfőbb oktatási központ. Több százan fogták a vándorbotot, hogy itt szerezzék meg tudásukat. Ráadásul az is vonzóvá tette az új fővárost a szemükben, hogy az egykori Károly-Ferdinánd Egyetemen német nyelvű oktatás is folyt, amelynek a két háború közötti időszakban a világhírnévre szert tett Selye János, a stresszelmélet megalkotója volt az egyik hallgatója, később pedig kutatója. Ebben az időszakban a prágai magyar diákság több szervezetet is kialakított: az első a sorban a Szent György Kör volt, ezen kívül komoly tevékenységet fejtett ki a Magyar Akadémikusok Köre (MAK), valamint a Magyar Akadémikusok Katolikus Köre (MAKK) is. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"277756","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"320","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]] Azt követően, hogy a németek 1939-ben megszállták Csehszlovákiát, és meggyilkolták Jan Opletal orvostanhallgatót, az egyetemeket bezárták. Így a szlovákiai magyar diákok is elmaradtak a cseh fővárosból: nagy részük a visszacsatolt területekről ismét Budapesten folytatta tanulmányait. A második világháborút követően a magyarüldözések okozta bénaságból hazai szellemi életünk csak lassan tudott felocsúdni. Bár már a múlt század negyvenes éveinek végén ismét elindultak magyar diákok Prágába, még jó néhány évet kellett várni arra, hogy önszerveződésük eredménye is megmutatkozzon. ’56 árnyékában Érdekes módon épp a magyarországi 1956-os forradalmat követő megtorlások idején keletkezett vákuumban nyílt lehetőség arra, hogy néhány magyar egyetemista megszervezze a Prágában szétszóródott diákokat. Az ötlet Varga Leventétől és Reiter Józseftől származott, akik végigjárták az összes fővárosi kollégiumot, magyar diákok után kutatva. Hamarosan két lelkes segítőtársra is ráakadtak: Ozorai Katalinra, az Új Szó későbbi szerkesztőjére, és az orvostanhallgató Simon Veronikára.  Ebből a pici csapatból alakult ki 1957 őszén fokozatosan az a nagyjából százfős gárda, amely rendszeresen összejött a Központi, ma Masaryk pályaudvar tőszomszédságában levő Arco kávéházban. A kezdetben a kávézó nevezetes márványasztalairól nevezték el magukat. Csak a későbbiekben merült fel, hogy Fábry Zoltán egyik nevezetes írása alapján, amelyben Ady nemzedékének nevezte a szlovákiai magyarokat, végül is Ady Endre Diákkör (AED) legyen az öntevékeny csoportosulás neve. Varga Levente – aki a hatvanéves évforduló legünnepeltebb díszvendége volt – négy éven át, 1961-ig töltötte be az AED elnöki tisztét. Kezdetektől a közösségépítés, az egymás iránti felelősségvállalás jellemezte a diákkör tevékenységét. Jelszavuk, a „tanulni és művelődni” a két emberöltő alatt mit sem vesztett időszerűségéből. Már csak amiatt sem, mivel sok esetben a nyelvi nehézségekkel küzdő diáktársaikat segítették, tudásbeli hiányosságaikat próbálták áthidalni. Nemcsak nyelvi szigetet alkottak a cseh tengerben, de barátokként, testvérekként segítették egymást. Eközben nem ritkán egy életre szóló szerelmek szövődtek. Magyar orvosokat, magyar egyetemet! Prágai diáknak lenni a múlt század hatvanas éveiben egyre inkább rangot jelentett. Ki is alakult róluk a legenda: a legjobbak mennek csak a cseh fővárosba. Nehéz megítélni, ez mennyire igaz. Viszont tény, hogy a prágai egyetemeken tanuló magyar diákok tökéletesen tisztában voltak Thomas Alva Edison életszemléletével: a zsenialitás egy százalék tehetség, kilencvenkilenc százalék munka. Prágai magyar diák nem adhatta fel a harcot, így aztán negyedakkora volt náluk a lemorzsolódás, mint a csehek körében. Ez alapozta meg a róluk kialakult legendát. Azt aligha kell hangsúlyozni, hogy a Prágai Tavasz idején is az élvonalban voltak. Elsőként vetették fel a magyar orvosképzés szükségességét, tekintettel arra, hogy az idősebb nemzedéknek, amely nem beszélte az államnyelvet, anyanyelvi szakemberekre volt szüksége. 1968 augusztusában pedig az AED későbbi elnöke, Lacza Tihamér jelentette meg az Új Ifjúság című hetilapban a Jókai Mórról elnevezett, szlovákiai magyar egyetemről szóló javaslatát, amelynek székhelyét Komáromba javasolta.Ugyanebben az évben született meg az első csehszlovákiai szamizdat kiadvány, a Homokóra, amely azt tűzte ki céljául, hogy a pozsonyi Irodalmi Szemle ellenpólusa legyen. Meglehetősen nagy fába vágták a szerkesztők a fejszéjüket: abban az időben sokszorosítási lehetőségek még nem voltak, így a krétapapírra készült eredetit hártyapapíron lehetett csak újragépelni. Egy alkalommal nyolc pédányt, ezt nyolcszor megismételve jött ki a hatvannégy másolat. Mai szemmel nézve elképzelhetetlenül gigantikus munka volt, de az AED-es lányok állták a sarat. Távol a politikától A hetvenes években, a legvadabb husáki konszolidáció idején, nagy nehézségek árán sikerült az AED-et életben tartani. Ennek persze ára volt: lehetőleg a legtávolabb tartani a tagokat a politikától, úgy, hogy közben mindenképp megtartsák az alapítók eredeti céljait. Amikor az 1980-as évek második felében a diákkör felvette a kapcsolatot az akkor még ellenzéki Fidesszel, vezetői rendőrségi zaklatásoknak lettek kitéve. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"277755","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"480","title":"Varga Levente, az Ady Endre Diákkör első elnöke (1957 táján)","typeof":"foaf:Image","width":"361"}}]] Az AED taglétszáma az évtizedek folyamán a politikai változások függvényében változott. A 70-es években érte el maximunát, ekkor nagyjából háromszázan voltak, majd a 80-as években a mesterséges korlátozások következtében – csak olyan szakokra lehetett menni Csehországba, amelyek Szlovákiában nem voltak – a magyarok száma Prágában a felére csökkent.Az Ady Endre Diákkör az elmúlt évtizedekben a kor követelményeinek és a demokrácia lehetőségeinek következtében óriási átalakuláson ment keresztül: hivatalos szervezetként működik, a világhálón saját honlapja van, szabadon toborozhatja a diákokat. Tilos volt barátkozni a „szudétákkal” Egykoron a magyarországi diákoknak tiltotta a fennálló hatalom, hogy kapcsolatot tartsanak fenn az adysokkal – gúnyos megnevezés szerint „szudétákkal” –, ezzel szemben a jelenlegi, a hatvanadik évforduló jubileumi ünnepségének fővédnöke Pető Tibor, Csehország magyar nagykövete volt. A háromnapos nagyszabású ünnepség a nevezetes Strahov kollégium alatti Hrádek sörözőben kezdődött, majd a következő napon a Magyar Kulturális Intézetben folytatódott. Itt mutatták be Lacza Tihamér könyvét a Nyitnikék táncegyüttes és a Tekergők zenekar bő négy évtizedes történetéről. Erről az együttesről tudni érdemes, hogy 1977-ben megnyerte a csehszlovákiai egyetemi táncegyüttesek versenyét, ezért ők képviselték Taskentben a szocialista országok fesztiválján a „csehszlovák kultúrát”. Mondani sem kell, hogy magyar táncokkal. Lacza Tihamér nagyívű, Sziget a szárazföldön című monográfiájában öt évvel ezelőtt feldolgozta az AED történetét, részletekbe menő, alapos munkájában csaknem négyezer név szerepel. A hozzáférhető adatok szerint a legutóbbi két emberöltő alatt mintegy ötezer magyar diák végezte tanulmányait Prágában. Köztük olyan jelentős személyiségek, mint az egykori AED-elnök, az atomfizikus, majd politikus Duka Zólyomi Árpád. Az AED-évfordulóról még a cseh közszolgálati televízió sem feledkezett meg, amely mindhárom napon jelen volt kameráival az eseményeivel. Ozogány Ernő