Pozsony/Budapest. Ismét elmarad a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) ülése: a partnerek ezúttal szeptember 11-én nem fognak tanácskozni.
Máért: elmarad az ülés
Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal határon túli magyarok ügyével foglalkozó államtitkára Medgyessy Péter megbízásából a héten levélben tájékoztatta a tanácskozás résztvevőit arról, hogy a szeptember 11-ére tervezett összejövetelt elhalasztják. „Gondolom, a mostani kormányzatnak és a magyarországi csúcspolitikának kisebb gondja is nagyobb annál, mint az értekezlet megtartása. Kérdéses is volna, hogy ami ott elhangzana, annak teljesítését a következő kormány tudná-e garantálni. Most az egyszer megértő vagyok, azt viszont nem tudom megérteni, a Máért ülését korábban miért nem hozták tető alá. Jó lett volna, ha még az európai parlamenti választások előtt, vagy közvetlenül utána összeültünk volna” – nyilatkozta lapunknak A. Nagy László. A magyar politikus szerint viszont most türelmesnek kell lenni, és személy szerint jó esélyt lát arra, hogy az új magyar kormány a Máért határozatait be fogja tartani. Szeptember 10-én a magyarországi honatyáknak és a szomszédos országok magyar parlamenti képviselőinek kellene találkozniuk, ezt valószínűleg nem halasztják el. Erre A. Nagy sem lát semmilyen okot, s az MKP készül rá. „Ha a magyar parlament menetrendje nem változik meg túlságosan, akkor ez a tanácskozás megvalósulhat. Eddig is Szili Katalin házelnök garantálta ennek működtetését, s a mostani belpolitikai változások ebből a szempontból nem érintik a parlamentet, úgyhogy remélhetőleg e téren nem lesz semmilyen változás, hacsak nem adódik technikai probléma, vagy Magyarországon nem hívnak össze rendkívüli parlamenti ülést” – tette hozzá érdeklődésünkre A. Nagy László. (sz-a)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.