Maďarič távozik, ha nem ülteti át javaslatát

Pozsony |

<p>Ha nem sikerül módosítani az üzembentartási díjakról szóló törvény módosítását, Marek Maďarič kulturális miniszter akár a távozást is fontolóra veszi.</p>

A tárcavezető ezt mai sajtótájékoztatóján jelentette be. A Koalíciós Tanács pénteken foglalkozott az üzembentartási (koncessziós) díjak körül kialakult helyzettel. Ennek a kormányprogramba is sikerült bekerülni, az Andrej Danko vezette Szlovák Nemzeti Párt azonban kijelentette, nem támogatja az emelésüket. „A politikai sorsomat is ettől teszem függővé, mert azt gondolom, Szlovákiának szüksége van erre” – mondta a miniszter, aki meglepőnek nevezte, hogy az SNS a sajtóban üzente meg, nem támogatja a díjak emelését. A nemzetiek akkor támogatnák az emelést, ha „a jövőben világos lesz a programstruktúra jövője, az intézmény koncepciója, és be fogja tölteni a nemzeti intézmény szerepét, és elfogadják a sugárzás, és a nyelvi kultúra javítására irányuló törekvéseket.” Maďarič szerint az üzemben tartási díj növelése a függetlenség növelését is jelenti. Azt, hogy egy koalíciós partner a sajtóban jelentette be, nem támogatja a koalíciós javaslatot, kellemetlen meglepetésnek nevezte. Maďarič szerint, ha egy ilyen javaslatot nem fogadnak el a választási időszak kezdetén, már nem fogadják el soha.  „Nem értem a koalíciós partner viselkedését. Úgy teszünk, mint aki egyetért a kormányprogrammal, alakoskodunk, hogy a kormányprogram szent. Ha ez egyszer előfordul, már nem lesz szent semmi” – mondta a miniszter. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?