Maďarič az RTVS-törvény módosításáról

Pozsony |

<p>
<p>Nem híve a törvények radikális és gyors megváltoztatásának Marek Maďarič (Smer-SD) kulturális miniszter. A szaktárca ugyan a Szlovák Rádióról és Televízióról (RTVS) szóló törvény módosítására készül, de a közmédia vezérigazgatójának kiválasztására vonatkozó rendelkezéseket ez nem érinti majd.</p>
</p>

„Nem tervezem a törvény célzatos módosítását, hogy valakit eltávolíthassunk. Semmi esetre sem” – erősítette meg Maďarič a TASR hírügynökségnek. Az RTVS jelenlegi vezérigazgatóját, Miloslava Zemkovát az előző kormány idején nevezték ki.

Első, 2006 és 2010 közti minisztersége idején tiszteletben tartotta, hogy az akkori Szlovák Televízió és Szlovák Rádió vezetőit az intézményeket felügyelő tanácsok választhatták meg és hívhatták vissza. Daniel Krajcer (SaS) előző kulturális miniszter idején a törvény úgy változott, hogy az RTVS vezérigazgatóját a parlament választja. „Nem változtathatjuk meg ezt minden egyes megbízatási időszakban, új kormánygarnitúra érkezését követően” – mondta Marek Maďarič.

A szaktárca felállítaná az RTVS felügyelőtanácsát, amely a közmédia gazdálkodását ellenőrizné. A programmal kapcsolatos kérdések továbbra is a tévétanács hatáskörébe tartoznának. (TASR, ú)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?