Ma van az emberi jogok napja

Budapest |

<p>Az ENSZ közgyűlése 1954-ben nyilvánította december 10-ét az emberi jogok napjává annak emlékére, hogy 1948. december 10-én fogadták el az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát.</p>

Ebben a dokumentumban foglalták össze az úgynevezett klasszikus, a polgári államok alkotmányaiból ismert politikai és polgári jogokat, továbbá a gazdasági, szociális és kulturális jogok bizonyos körét.

A nyilatkozat az emberi jogok egyetemessé válásának a kezdetét jelentette, s megnyitotta a sort az ilyen tárgyú szerződések, egyezmények előtt. Bár az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát a világ összes állama ratifikálta, nagyon sok ország megsérti annak előírásait, emiatt a leginkább a kisebbségek és a menekültek szenvednek. A világban az ENSZ mellett regionális szervezetek egész sora próbál érvényt szerezni az emberi jogoknak, Európában az Európa Tanács, az Európai Unió és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet.
Bécsben, 2007. március 1-jén kezdte meg működését az Európai Alapjogi Ügynökség, amely azt vizsgálja, hogy az unióban, annak tag-, illetve tagjelölt országaiban tiszteletben tartják-e az alapvető jogokat.
Az ENSZ úgy próbálja elérni az emberi jogok érvényesülését, hogy ehhez minden segítséget megad az országoknak, egyebek mellett együttműködési programokat dolgoz ki, tanácsadóként működik közre és az oktatási rendszerekbe is igyekszik beépíteni az emberi jogok fontosságának hangsúlyozását.
Az idén is több helyen tartanak rendezvényt a világnap megünneplésére.
A Phralipe Független Cigány Szervezet ezen a napon zárja kétéves projektjét, amelynek keretében a rasszista gyilkosságok áldozatainak segítettek. A budapesti MOM Kulturális Központban jótékonysági rendezvényt tartanak a Kárpát-medencei magyarok jogaiért, és bemutatják a Jogvédők a nemzet szolgálatában című könyvet. Jogunk van hozzá címmel az Erzsébet téri Gödör Klubban lesz az Amnesty International rendezvénye, amelyen Bócz Endre volt főügyész és Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet munkatársa a halálbüntetésről beszélget. A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet bulit tart a Merlin Színházban. December 12-én konferenciát rendez a Magyar ENSZ Társaság és az Országgyűlési Biztos Hivatala.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?