Ma újra tüntetnek a pedagógusok

Pozsony |

<p>Az oktatási tárca gőzerővel dolgozik a kormányprogram rá eső részén, miközben a pedagógusok, diákok és szülők&nbsp;ma újabb&nbsp;tüntetést szerveznek az ország több nagyvárosában.</p>

A Szlovák Pedagógusok Kezdeményezése (ISU) ma délután a fővárosban, Kassán és Rózsahegyen újabb tüntetést szervez. Pozsonyban a Szabadság térről a tárca épülete elé vonulnak a tiltakozó pedagógusok. A szervezők szerint a sztrájk alatt Robert Ficomásodik kormánya azt állította, hogy a választásokig nem léphetnek a pedagógusok követelését illetően. „Egy hónap telt el. Emlékeztetni szeretnénk őket, hogy követeléseinket nem teljesítették, sztrájkkészültség van, és továbbra is elégedetlenek vagyunk” – áll az ISU felhívásában. A kezdeményezés két lépésben történő béremelést és az ágazat költségvetésének 400 millió euróval történő emelését követeli. Peter Plavčan oktatási miniszter irracionálisnak nevezte a pedagógusok újabb tiltakozó akcióját, azzal érvel, hogy már párbeszédet kezdeményezett az oktatásügyi szakszervezetek képviselőivel, beleértve az ISU tagjait is. „Nem tudom, mi értelme van most a tüntetésnek” – mondta az új tárcavezető, aki szerint nyomásgyakorló akcióknak akkor lenne létjogosultsága, ha a tárca és a szakszervezetek nem jutnak közös nevezőre.

Tegnap egyébként a minisztérium csúcsvezetése a kormányprogram prioritásairól tárgyalt a szakszervezetek képviselőivel. Pavol Ondek, az Oktatási és Tudományos Dolgozók Szakszervezetének elnöke évente 300 millió euróval emelné az ágazat költségvetését, a pedagógusok bérét jövőre 25, az elkövetkező években pedig további 10 százalékkal emelné. A tárgyalások ma is folytatódnak, Peter Plavčan ma tárgyal Peter Kažimír pénzügyminiszterrel a követelések anyagi hátteréről. A tárcavezető azt nem volt hajlandó elárulni, hogy milyen összegért harcol majd Kažimírnál.

Plavčan szerdán terjeszti a kormány elé a kormányprogram oktatásügyre vonatkozó prioritásait, melynek végleges formája szerdán lehet nyilvános. (ibos)

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"225765","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?