Ma újra nekifut a parlament 
az alkotmánybíró-választásnak

alkotmánybíróság
Pozsony |

Tegnap még nem volt megegyezés a koalícióban az alkotmánybírójelölt-választásról, de arra van esély, hogy legalább 6 jelöltet megválasztanak. A jelöltekről ma reggel kezd tárgyalni a parlament, a választás estére várható.

A koalíciós tanács múlt héti ülése óta nem egyeztetett a koalíció az alkotmánybíró-jelöltek megválasztásáról. „Akkor az közös álláspont született, hogy legalább 6 jelöltet megválaszt a koalíció, hogy a köztársasági elnök három alkotmánybírót ki tudjon nevezni, és ezzel a testület működőképessé válik” – mondta lapunknak Sólymos László, a Híd alelnöke. A Híd számára elfogadható mind a titkos, mind a nyilvános szavazás. „Az a lényeg, hogy hat jelöltet megválasszunk. Ha azonban azt fogjuk látni, hogy valaki nem játszik tisztán, akkor a nyilvános szavazáshoz fogunk ragaszkodni” – jelentette ki Sólymos. Szerinte erre akkor kerülne sor, ha attól fognak tartani, hogy a Smer az ellenzékkel, például Marian Kotleba és pártja támogatásával akarna alkotmánybíró-jelölteket választani. Arra nem lát esélyt, hogy hatnál több jelöltet válasszon ma a parlament. 

Sólymos nem tudta kizárni azt a lehetőséget sem, hogy akárcsak első alkalommal, most is kudarcot vall a választás. „Nem tudunk felelősséget vállalni egyetlen más párt képviselőiért sem, a koalíciós pártokéiért sem” – mondta a Híd alelnöke. Az ellenzékkel egyelőre nem akarnak egyeztetni. „Még érvényes a koalíciós szerződés, alapvetően a koalíciós pártokkal akarunk megegyezni” – tette hozzá. Arra is nagyon kis esélyt lát, hogy hatnál több jelöltet válasszanak. „Az első választás során egyet sem sikerült megválasztani, és akkor 39 jelölt volt” – magyarázta a Híd alelnöke.

Nincs egyezség a koalícióban, jelentette ki Andrej Danko, az SNS elnöke is. Szerinte pártjának is megfelel mind a nyilvános, mind a titkos választás, és nem tartja kizártnak, hogy a koalíciónak sikerül megegyeznie legalább 6 jelölt megválasztásában. 

Ezt erősítette meg korábban Robert Fico, a Smer elnöke. Ő is úgy látja, hogy legfeljebb 6 jelölt megválasztására van esély. Az első választás során azonban éppen Fico volt az, aki felrúgta a koalíciós egyezséget, amelyet nélküle kötöttek pártja képviselői a másik két koalíciós párttal.

Nem tudott koalíciós megegyezésről tegnap Peter Pellegrini kormányfő sem. Csak annyit tudott, hogy a választás előtt még találkoznak a koalíciós pártok képviselői. Andrej Kiska köztársasági elnök nem érti, hogy miért nem tud a parlament 18 jelöltet választani a 29-ből. „Van elegendő jó jelölt a 29 ember között, nem értem, miért csak néhányat akar megválasztani közülük a parlament” – fejezte ki elégedetlenségét az államfő. Szlovák és magyar értelmiségiek nyílt levélben szólították fel a parlamenti képviselőket, hogy felelősségteljesen, nyílt szavazáson döntsenek, amivel elejét veszik a szélsőségesekkel való alkuknak. 

Az alkotmánybíró-jelöltek megválasztását ma délutánra tervezte be a koalíció, a jelöltekről várhatóan már reggel megkezdődik a vita. A parlament alkotmányjogi bizottsága jóváhagyta a második fordulóba jelentkezett összes jelöltet, a képviselők 29 név közül választhatnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?