Ma indul a kampány

Pozsony. Hivatalosan ma kezdődik a választási kampány. A nagyobb pártok közül a KDH és az ANO nem hirdet a közsszolgálati televízióban és rádióban. „A számunkra fenntartott sugárzási idő költségeit a két intézmány fedezi.

Pozsony. Hivatalosan ma kezdődik a választási kampány. A nagyobb pártok közül a KDH és az ANO nem hirdet a közsszolgálati televízióban és rádióban. „A számunkra fenntartott sugárzási idő költségeit a két intézmány fedezi. A választási előkészületek rendben folynak” – jelentette a Központi Választási Bizottság (ÚVK) tegnapi ülése után Ján Šárovecký. A testület kommunikációs elnöke közölte, az előkészületekben érintett tárcák rendben és időben teljesítik feladataikat. Gabriel Debnár, a bizottság tagja szerint a törvényes határidőn belül kialakították az összes járási választási bizottságot. A kinyomtatott jelöltlisták elosztása ugyancsak megkezdődött; ezeket a választók postaládájába hordják szét. Az ÚVK foglalkozott azzal a beadvánnyal is, amelyben a HZDS kifogásolja, hogy egyes pártok a hivatalos kampány előtt kiragasztgatták a nekik kisorsolt számot. Az EBESZ 12 megfigyelőt küld a választásokra; ők augusztus 28-tól szeptember 25-ig lesznek az országban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?