Kassa. A Fórum Információs Központ és a Gömöri Ifjúsági Társaság közös szervezésében ma lesz Kassán az első Civil Börze, amelyen huszonöt szervezet és társulás vesz részt.
Ma Civil Börze Kassán
Kassa. A Fórum Információs Központ és a Gömöri Ifjúsági Társaság közös szervezésében ma lesz Kassán az első Civil Börze, amelyen huszonöt szervezet és társulás vesz részt. Kulcsár Mária, a rendszvény koordinátora lapunknak elmondta, a Nagymihályi, Tőketerebesi, Rozsnyói és Kassai járásból érkező magyar szervezetek egymással, a nyilvánossággal és a hasonló tevékenységet folytató szlovák szervezetekkel is keresik a kapcsolatot. A Mészáros utcai Magyar Közösségi Házban ki-ki bemutathatja dokumentációs és információs anyagát, képet nyújthat eddigi tevékenységéről és ismertetheti terveit. Kulcsár Mária szerint főleg kulturális és ifjúsági szervezetek jelentkeztek, ám szociális tevékenységet folytató egyesület is jelezte részvételét a börzén. A börze délelőtt 11 órakor kezdődik, s 16.30 tól kulturális programmal zárul. Fellép többek közt a kassai Árvácska gyermektánckar és a megzenésített verseket előadó rozsnyói ZBK együttes.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 03.20.
Mi az elnökválasztás tétje?
2021. 12.05.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.