<p>Ján Lunter, Besztercebánya megye megválasztott megyeelnöke mai sajtótájékoztatóján felszólította Marian Kotleba leköszönő megyeelnököt, hogy jelölje meg a helyet és az időpontot, ahol és amikor átadja a hivatalát. </p>
Lunter sürgeti Kotleba távozását
Besztercebánya |
Lunter csapatának olyan információi vannak, melyek szerint a megyei hivatalban az utolsó pillanatban munkaszerződéseket módosítanak, továbbá elherdálják a Besztercebányai Regionális Útkezelő Társaság vagyonát. Stanislav Horník megyei képviselő elmondása szerint a megye a közelmúltban egy euróért adott túl az útkezelő társaság tulajdonában lévő, több mint száz tételen, köztük 2008-as gyártmányú gépkocsikon és egyéb technikai felszereléseken. Hozzátette: szakértői véleményt kellett volna készíteni, és arányos áron értékesíteni a társaság tulajdonában lévő gépeket. A sajtotájékoztatón az is kiderült, hogy a Közbeszerzési Hivatal (ÚVO) megállapította: a megyei utak felújítására kiírt versenypályázatok lebonyolítása során a megye vezetése megsértette a közbeszerzési törvényt egyebek mellett azzal, hogy a pályázóknak nem egész négy napot adtak ajánlataik előterjesztésére. A megyét most pénzbüntetés fenyegeti, mégpedig a 8,5 millió euróra rúgó megrendelés 5 százaléka.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.