Lubyová újabb botrány árnyékában

Martina Lubyová
Pozsony |

Az oktatási minisztérium újabb gyanús pénzosztására figyelmeztetett Veronika Remišová, az OĽaNO alelnöke.

Az ellenzéki képviselő állítja, a tudományos projektek kiértékelésénél egyértelmű csalás történt. „Minden egyes tervezetet 4 fő szempont alapján értékeltek, egy projekt legfeljebb 100 pontot kaphatott. A támogatás megszerzéséhez legalább 94 pontra volt szükség. A NaviDate nevű cég esetében az egyes kritériumok pontszámait összeadva 84 pontot kapunk. Mivel azonban ez túl kevés volt, a végső pontszámot átírták 94 pontra. A NaviDate 84 ponttal nem kapott volna pénzt, ezért a végső értékelést meghamisították” – magyarázta Remišová. Az OĽaNO képviselőnője feljelentést is tett az ügyben hatalommal való visszaélés gyanújával.

Az oktatási tárca először tagadta Remišová vádjait.

„A minisztérium már megkereste az értékelő személyt, aki megerősítette, hogy 94 pontot adott a NaviDate nevű cégnek. Azonban fontos hozzátenni, hogy a cég mindenképpen megkapta volna a támogatást, hiszen a rendelkezésre álló összeget a 94-es ponthatárral nem sikerült kimeríteni” – közölte a tárca sajtóosztálya.

Martina Lubyová (SNS) oktatási miniszter később kijelentette, hogy a projektek kiértékelésénél mégiscsak hibázott valaki. „Az egyik értékelőt felelősségre vonjuk. A nevét nem árulhatom el. Már feljelentést is tettünk az ügyben, hogy kiderüljön, nem történt-e szándékos félrevezetés” – mondta a tárcavezető, hozzátéve: a történtek miatt Marek Hajdúnak, a tárca támogatásokért felelős vezérigazgatójának le kell mondania. (nar, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?