Lubyová szerint lesz elég óvodai férőhely 2021-ben

Martina Lubyová

Nem lesz jelentős kapacitási probléma az óvodákban 2021-ben, amikor bevezetik az ötéves gyerekek kötelező óvodai nevelését. Addig elvégzik az eurofondokból finanszírozott óvodabővítést, és további lehetőség a szomszédos településekről való ingázás is – mondta Martina Lubyová (SNS) oktatási miniszter a TASR-nek adott interjúban. Hozzátette, körülbelül 1400 hely hiányzik még.

Az óvodai kapacitások elemzésének eredményei szerint nem fenyeget helyhiány 2021-ben. „Európai pénzekből épülnek óvodak két operatív program keretében, összesen mintegy 10 ezer férőhellyel, ammit két éven belül további 10 ezer hely kialakítása követ" – mondta az oktatási miniszter. Azért a 2021-es évre tűzték ki a célt, mert addig az állam ki tudja alakítani a szükséges helyeket, ami lehetővé tenné az ötéves gyerekek kötelező óvodai nevelését, úgy, hogy a fiatalabb gyerekek számára is lenne elég hely.

Lubyová elmondta, az óvodák fenntartása az önkormányzatok kötelessége. Megemlítette azonban, hogy a decentralizáció előtt több óvoda működött. „Azóta körülbelül 600 óvoda megszűnt, az elmúlt két-három évben körülbelül 150–250. Az óvodákat, amelyeket az állam átadott az önkormányzatoknak, bezárták, privatizálták” - mondta Lubyová.

Az elemzések azt mutatják, hogy néhány óvodában vannak szabad kapacitások. „2021-ben ezzel nem lesz jelentős probléma" - mondta a miniszter, és hozzátette, nem lehet minden településnek saját óvodája, a kisebb településekről a szomszédos óvodákba járhatnak a gyerekek, ennek leketőségét már elemzik. Az elemzés eredménye azt mutatja, hogy az ötéves gyerekek 97 százalákát el lehet helyezni. A fennmaradó három százalék, körülbelül 1400 gyerek elhelyezését még meg kell oldani.

„A lakossáknak oda kell hatnia, hogy a polgármesterek és az önkormányzatok megoldják a problámát" - mondta Lubyová és hozzátette, ha minden előírásnak megfelelnek, az oktatási szektor besorolja az óvodákat az oktatási hálózatba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?